Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)

IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk

232

és testét, mielőtt édes válaszára várt. Alig mondta ki a beleegyező szót és az örök Ige már testet öltött örökké áldott méhében.

Micsoda most Mária összehasonlítva azzal, ami előbb volt? Hasonló a tengerszemhez, amelyet Isten hegyei vesznek körül. Vagy inkább olyan valaki, aki körülfogja a megfoghatatlant és határtalant.

De miért sírsz keresztény lélek? — Mert valóban nem tudunk imádkozni, sem hálát adni, hanem csak könnyeket ontani, ha a megtestesülésre gondolunk.

Jézusnak és Máriának mindenegyes titka oly megható, hogy földi öröm, vagy földi fájdalom elbeszélése nincs még félannyira sem oly szívbemarkoló. De e titok között a leggyengédebb és leglenyűgözőbb a megtestesülés kimondhatatlan titka. Az ünnepek között pedig Gyümölcsoltó Boldogasszony az, amelyet a legkevésbbé tudunk oly szépen megülni, amint azt ünnepelnünk kellene. S most újra felvonul előttünk a harminchárom év: Betlehemmel, Egyiptommal, Názáret- és Jeruzsálemmel, az Olajfák- és a Kálvária-hegyével.

Midőn Jézus felment a mennybe, Mária a mi anyánk is lett. S mit lehet az általa szerzett és felhalmozott kegyelmekről és érdemekről mondanunk, ha nem azt, hogy Mária ott is ugyanaz maradr, a föld szerény lakója. Pedig majdnem félszázadon keresztül az Isten elárasztotta tökéletességeivel testét, lelkét és szellemét.

Semmi sem volt, ami a teremtmények között hozzá hasonlított. S ebben hasonló volt a Szentháromsághoz, aki szintén szűz és mégis termékeny. Emberi szemében az öröm és a szomorúság, a dicsőség és a türelmes várakozás tekintete tükröződik. Fájdalmat érezhet, a halált is elszenvedi: sőt megitéltetik. Látjátok tehát, hogy miként mi, ő is teremtmény.

Eljött a pünkösd. Ó, örök Lélek, mit adhatsz, amit már azelőtt nem adományoztál neki? Hiszen teljes a kegyelem bőségével! — Ám a hatalmas, feltartóztathatatlan szél körülzúgja, a hatalmas templom erős alapjait