Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk
212 pillanatától fogva a kegyelem teljességét élvezte. Csak az történt, mint azt Szent Tamás tanítja, hogy kimondhatatlan édességgel töltötte el. Lelkének mindenegyes csodás képessége mintegy túláradt az édességtől, amit a földön senki más nem kaphat meg. Közben szenvedésének sötét felhői egyre sűrűbben tornyosultak fölötte. A pokol és a föld összes mélységei készen voltak arra, hogy sötét vizüket kieresszék és lelkét páratlan szenvedésárral árasszák el. A hullámok mindig magasabbra emelkedtek. Már-már azon a fokon voltak, hogy behatoljanak leikébe. S ekkor mintha leereszkedett volna, hogy saját magát megerősítse a saját útravalójával. Nincsen olyan erő-, fény-, vagy vígaszforrás, mint ez. Ez a segítség sokkal többet ért, mint a kilenc légió angyal, akik türelmetlenül vártak hívására. Égtek a vágytól, hogy az emberi elvetemültség e színjátékával szemben ugyanolyan lángoló kardokkal szabadítsák meg, mint amilyenekkel a büszke angyalokat az ég párkányairól letaszították. Csak egyetlen egy angyalt hívott a Getszemáni-kert- ben vigasztalására, ezt is a mi okulásunkra, hogy még e magasztos Szentségnek jelenlétében sem szabad lenéznünk, vagy elhanyagolnunk a többi, esetleg kisebb kegyelmi eszközt sem. Aztán pedig, ahogy a kimondhatatlan édesség Szent Szívét minden oldalról átremegtette és drága vérének lüktetését meggyorsította, vette ezt a Szentséget és Jú- dást áldoztatta meg vele.1 így alázta meg magát, hogy ebbe a piszkos és megátalkodott szívbe szálljon. Ebből mi megtanulhatjuk, hogy a titkos bűnösök nincsenek kizárva e csodás adományból. Tékozló bőkezűsége a velük való közlésben sem állít fel határokat. A saját maga csodás áldozása milyen érthetően állítja szemünk elé ennek a titoknak egész tanát! Amit Krisztus a kezében tartott, az ugyanaz a Szentség volt. 1 Egy valószínű vélemény szerint.
