Faber Frigyes Vilmos: Ez nagy szentség valóban! (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1938)
IV. Könyv. Az Oltáriszentség - Istenünk és Üdvözítőnk
211 s megőrizte szeretetének drága találékonyságát, egészen addig, amíg szenvedéseinek küszöbére érkezett. Ő, akinek a lelkében olyan csodálatosan honolt a türelem, s akiről úgy látszott, hogy semmi más sem érdekelte, csak az Atyja tisztelete, egész szokatlan nyomatékkai mondotta: „Vágyva vágytam ezt a húsvéti vacsorát enni veletek." (Luk. 22, 15.) Hogyan? — a Bárány, aki a világ kezdetétől áldozatul adta magát, már ama csütörtök estén is fel lett áldozva, mégpedig saját akaratából és isteni szeretetből, mielőtt másnap keresztre feszítették volna az emberek bűnei a Kálvária-hegyen ... Kimondta a félelmetesen magasztos szavakat: „Ez az én testem." Ez az első eset, hogy a föld hallotta ezeket. Ott áll Urunk, Szűz Mária Fia, az érett férfikor vonásaival. Arcán a szeretet fénye sugárzik; fénylőbb, mint egy szent elragadtatása. Ott áll testével és leikével, s ott tartja kezében kimondhatatlanul örvendező remegésben saját valóságos testét, leikével és istenségével együtt. Egy pillanatig az apostoloknak imádásra tartja, azután elkészíti a leggazdagabb végrendeletet, amit Egyházának hagy hátra, s közben saját magával megáldoz- tatja magát. A megtestesülés erejénél fogva az emberré lett Ige saját magát vette a kenyér színében, saját magát tartotta kezében, a saját nyelvén feküdt, a saját szívébe szállt le, a legigazibb valódiságnál fogva, ami csak létezik a földön, mégpedig a legm. Oltáriszentségben való saját valóságos jelenlétének erejével. Mennyire szükséges tehát a mi számunkra a szónak egészen más értelmében a nagy Szentség, ha ő annyira leereszkedik, hogy önmaga számára is szükségesnek tartja! S hogyan fűzhetett volna bennünket szorosabban a megtestesülés titka az ő varázsköréhez, s egyúttal hogyan térhetett volna jobban vissza önmagába, mint e második titoknak, Urunk áldozásának titka által? Ez az áldozás nem sokasíthatta meg lelke kegyelmét, mint a mi lelkűnkét, mert Krisztus fogantatásának első 14*