Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

II. Dogmatikai rész

97

százalékos igazságosságot, boldogságunkat és emberi felsőbbségünket. Nekünk kell az Isten bölcsesége, mert mióta ember él a földön, mást se tapasztalunk, mint az emberi ész gyöngeségét, megbízhatatlanságát. Minek soroljam fel az emberi ész alkotta bölcseleti rendszereket, kezdve talán önös, egoista bölcseletétől — („Leszünk, mint az Isten!“) — egészen napjainkig. Hiszen röviden csak ennyit állapíthatunk meg : Quot capita, tot sensus. Ahány fej, annyi értelem. Ezért kell nekünk az Isten szava, az abszolút igazság, amelyre rábízhatjuk a mi egyetlenünket : a lelkünket, az életünket. Ezért csókolom meg lélekben a pappal együtt az evangéliumos könyvet s szorítom magamhoz, bármennyire is akarják azt kiragadni kezemből, még inkább lelkemből. Mert : non habetis alium legum codicem nisi Evangélium. Az Evangéliumon kívül nincs más törvénykönyvetek !

5. Ha van Evangéliumom, akkor van Credóm. Akkor könnyedén, minden kétkedés nélkül és nagy tisztelettel mondom el és vallom meg azokat a mély igazságokat, dogmákat, a szinte félelmetes, felületes gondolkozó előtt esztelennek látszó mysteriumokat. Amint nem lehet tagadni, hogy Credóm egy szilárd alapot ad nekem, amelyen lelkem kiegyensúlyozottan jár, éppen úgy biztos, hogy a nélkül sötétségben botorkálunk, szánalmas alakok vagyunk. Igaz, hogy napjainkban szinte kéjelgéssé vált a hitetlenül révedező szem, az „oh, ha én hinni tudnék“ nem any- nyira okoskodási alapon nyugvó, hanem kibúvót kereső szánalmas sóhajtások. De józan ember nem vallhat „struccfilozófiát“. Mi lenne a világból, ha mindenki így gondolkoznék ? ! Lenne-e ereje a hitnek és így lenne-e fönnmaradása ? Végeredményben sokféieképen lehet felfogni az életet. Voltak s vannak hedonisták és stoicisták, optimisták és pesz- szimisták. Egyesek sokra tartják az életet, mások sem7