Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

II. Dogmatikai rész

92

egyiptomi, görög, római áldozatokon keresztül egészen a keresztáldozatig. Ez volt a nagy engesztelés, s ennek az engesztelésnek emléke, sőt kifolyása, megújítása a szentmiseáldozat. Nem meglepő hát, hogy Dávid bűnbánati zsoltárával lép a pap az Ür oltárához. „Introibo ad Altare Dei" és „Judica me ... intézd el ügyemet. .Meghajol a pap, meg a nép, hogy mellét verve kérje vétkeinek elengedését, föloldozását és bocsánatát. Confietor ...

Mennyire irtózik a mai ember a bűntől ! Vagy dehogy ! Nem a bűntől borzong, hanem annak bevallásától. Nem tartja emberhez méltónak a bűnbánatot, a bünbevallást. Hát igen ? A bűn elkövetése méltó az emberhez, csak annak elismerése nem ? Milyen mesz- szire estünk az igazságtól ! A szentek, akik igazán nem követtek el súlyos bűnt, mennyire meg tudták siratni apró, akaratlan hibájukat ! — Ne szégyeljük bevallani és megbánni gyarlóságainkat, mert régi igazság az a hihetetlennek látszó tétel : nem a bűn kárhoztat el, hanem a „bűntelenség" ! A bünbánat biztos fokmérője tökéletességünknek. Biztosítéka előrehaladásunknak, tökéletesedésünknek.

2. A lépcsőimában van kifejezve az emberiség ősi tragédiája, a bűnbeesés, de megvan már benne a ka- tarsis, a tisztulás úgy, hogy már bizalommal közeledik az Űr oltárához, ahol tüstént felhangzik ajkán a megbocsátó, irgalmas és jó Istennek a hála és dicsőítés gyönyörű éneke. Előbb ugyan a bűntudattól megtört hangon kiáltja kilencszer egymásután a néppel felváltva : Kyrie eleison ! Uram, irgalmazz !... de aztán örömben felcsendül a Glória in excelsis ... Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a Földön a jó- akaratú embereknek. Találóbban aligha lehetne kifejezni egy mondatban az ember legnemesebb életfeladatát, legfontosabb célkitűzését s leghőbb vágyát. Az embernek más tevékenysége Isten dicsőítésén kívül nem