Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

II. Dogmatikai rész

91

nagyon könnyen megtévesztőnek tartjuk. Mert nem elég a szentmisét hallgatni, hanem azt minden egyes résztvevőnek imádkoznia, a szó szoros értelmében a pappal együtt be kell mutatnia. Csak így lesz értékes, gyümölcsös a szentmise a „szentmise-hallgatók“ számára. Ha így mondjuk a szentmisét, akkor nem lesz unalmas. Nem fogjuk várva-várni azt az ,,Ite missa est“-et.

Hogy miért oly kevés most az áldozok száma, — szemben a minden szentmisén áldozó őskeresztényekkel, — az éppen ennek a szomorú „szentmisehallgatásnak“ az eredménye. Nem tudják, mi az, amin jelen vannak. Tauljunk meg jól „szentmisét hallgatni“, illetve mondani, s akkor majd meglátjuk, hogy mennyire más lesz előttünk az a szentmise. így meg is fogja hozni a maga igazi bő gyümölcsét. Én most nem akarok mást, mint elővenni egy misekönyvet s végigvenni a szentmise fontosabb helyeit s röviden rámutatni azokra a gondolatokra, amelyeket az Egyház ki akar velük fejezni.

I.

1. Az emberben kitörölhetetlen vágy van a tökéletesség után, legyőzhetetlen sóvárgás az Isten után.

Vájjon miért ? Nem nehéz rájönni arra, hogy éppen emberi tökéletlenségünk tudata váltja ki ezt a hatalmas sóvárgást. Nem véletlen hát, hogy az áldozatnak, mint e vágyunk elérésére való törekvésnek, első alaphangjaként a tökéletlenségünk feletti bánat csendül meg. Ez az alaptónusa minden idők áldozatának. Minden idők embere érzi gyengeségét, éljen az akár az őserdőben, akér fényes palotában. Az ókor egyszerű embere éppen úgy, mint az újkor felvilágosult embere. Az engesztelésnek, a bűnbánatnak emésztő lángja ott lobog Ábel áldozatától kezdve a pogány