Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

II. Dogmatikai rész

90 bűnbánat emésztő lángja tisztítsa meg minden salak­tól, s hogy azután a megtisztult lélek hevüléssel hó­doljon, hálálkodjék, fénnyel körülövezve dicsőítsen s hogy mámoros feltörésében erőt, kegyelmet kérjen, amely kegyelem újabb és újabb tápot ad a lélek tüzé­nek lobogásához. A léleknek, a lelkes embernek a szentmiseáldozat egy cselekvő, nagyértékű lelket edző ténykedése. Lé- lekéltetés, a léleknek lakomája, agapéja. Amint a la­komán éhen maradunk, hacsak nézelődünk, vagy pe­dig mással, nem evéssel foglalkozunk, éppen úgy a szentmiseáldozat sem lesz lélekéltetés, hacsak bámu­lunk, vagy pedig öregbetűs imakönyvek lapjairól szor­galmasan citáljuk az imádság formulákat (a szentmi­sén végig : esőért, döghalál elkerüléséért, és így to­vább). Ezért neveztem a lélek cselekvő ténykedésé­nek, mert nem elég a szentmisének terített asztala, ahhoz hozzá kell ülni, a léleknek egész figyelmével el kell merülni benne, hogy kiaknázhassa értékeit. Ez nem szórakozás, időtöltés, hanem figyelmet és oda­adást igénylő szellemi munka. Sokan kérdezik, hogyan hallgassunk szentmisét a leggyümölcsösebben ? Ä kérdésre a felelet nagyon egyszerű. De teljes világossággal csak nemrég adták meg rá a feleletet s lassan kezd átmenni a köztudatba : Együtt az Egyházzal. Kétségkívül, ez nem új gondo­lat, hanem csak az idők folyamán feledésbe ment ős­régi gyakorlatnak felújítása. Az őskeresztények, akik résztvettek a szentmisén, igazán a pappal együtt mu­tatták be a szentmiseáldozatot. Olyannyira szerves egységet alkotott akkor a pap és a nép, hogy csendes misét pap egyedül nem is mutatott be. Ahhoz kétség sem fér, hogy a szentmiseáldozat bemutatásánál csak az a gyakorlat jöhet számításba, egyedül csak az le­het helyes, melyet az Egyház követ. A „szentmise­hallgatás“ elnevezést helytelennek, vagy legalább is

Next

/
Thumbnails
Contents