Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
II. Dogmatikai rész
83 kát, kik általa Istenhez közelednek, mert mindenkor él, hogy értünk közbenjárjon.1 Az Eucharisztiában élő Jézus másik nagy élettevékenysége tehát a közbenjárás, engesztelés. Az eucharisztikus áldozat, a mise dicsőítése elégtételadás, a mindenkori emberek folytonos megváltása. Amit földi életével szerzett és a kereszten betetőzött, azzal a megdicsőítéssel emeli fel Jézus kezeit a mennyei Atya felé az oltárról. Mindennap vétkezünk. Mindenki. Még az igaz is hétszer esik napjában, mindja a Szentírás. Szent János apostol pedig egyenesen hazugnak mondja azt, aki olyat mer állítani, hogy nem vétkezik. Szükségünk van tehát a mindennapi engesztelésre. Ezért mutatja be ismételten és ismételten Jézus az ol- tári áldozatot. És ezért mutatja be általunk. A pap kezeiben, de minden hívő által. Mert nemcsak az mutatja be az áldozatot, aki kezeiben tartja az Urat és felemeli. A felajánlást, átadást minden hívő végzi. Jézus misztikus testének minden tagja. Hiszen a pap a mi helyettesünk, közvetítőnk. A miseáldozatot így tehát Jézus misztikus teste, az összes keresztény hívősereg mutatja be. Jézus rajtunk keresztül engeszteli meg a mennyei Atyánkat azokért a cselekedetekért és szeretetlenségekért, melyekkel Isten megdicsőítésén rontottunk. Az Isten szívesen fogadja, elfogadja a Megváltó általunk adott elégtételét. Mert Jézus mindörökre tökéletessé tette azokat, akik meg akarnak szentelődni.2 Akik akarnak ! Mert még a legfelségesebb ajándékot is el lehet hanyagolni. A mise is ajándék és mint ilyen, csak 1 Zsid. 7, 25. 8 Zsig. 10, 14. 6*
