Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

II. Dogmatikai rész

69 védésnek. Bár lelkülete a keresztáldozatéval egyezik. Átéli annak egész érzelmi világát, mely akkor fájda­lommal telített volt, most azonban a dicsőséges Krisz­tusnak itt és most felidézett emlékezése mindarról, amit ott tett, szenvedett, mindarról az érdemről, amit ott szerzett s arról a glóriáról, melybe ott Istent beállí­totta. 1 Az Oltáráldozat nem az érdemszerzés áldozata. Krisztus érdemszerzési idejének is határköve a test halála. A mise áldozatában épen azért már nem a szó legelső értelmében vett megváltás munkálója Krisztus. Ezt a kereszten végezte el. A lelkeket megszentelő Szendéiket ott érdemelte ki. Az életerő bőségét a ke­reszten fakasztotta. Ennek kiáradását és zúgását hal­lották az appstolok a pünkösdi Lélek eljövetelekor.2 Az oltári áldozat egy-egy előtörő forrás, melyben Krisztus önmagán át ömleszti belénk Isten jó Lelkét. A kereszten szerezte, itt kiosztja az egyeseknek. A kereszten az emberiség legméltóbbja ismerte el az Istent. Az oltárra azért jön, hogy összes testvéré­vel elismertesse. Hogy melléje térdeljünk és ő mondja, mi meg utána mondjuk : Mi Atyánk ... Mikor a miseáldozatot így önmagában nézzük : az Eucharisztiában élő Jézus áldozati tevékenységét megkülönböztetjük szentségi működésétől és látjuk a keresztáldozathoz való vonatkozásait, — világosab­ban megszemlélhetjük a mise áldozati gyümölcsét, a szentmise célját. Minden áldozat kapocs a bemutató és elfogadó kö­zött. Jézus áldozata életkapcsolat. Teremtő és teremt­mény életközösségében a lüktetés, a szívdobogás. Ha tehát Jézus áldozatának élethatásait, rendeltetését mé­lyebben akarjuk szemlélni, úgy csak abban az élet­1 Prohászka : Élet kenyere. 2 Ap. Csel. 2, 2....

Next

/
Thumbnails
Contents