Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
II. Dogmatikai rész
70 közösségben nézzük, amelyben a teremtményt egészen belekapcsolja a Teremtő életáramaiba, az élet természetfeletti folyásába. II. A teremtmények életkölcsönösségét, amely őket Istenhez kapcsolja, a Szentlélek Úristen így foglalta egy mondatba a Szentírásban : Isten mindent a maga dicsőségére teremtett.1 a) Azzal, hogy megteremtette, meg is dicsőítette Isten a világot az ő gondolatában, hogy a világ is megdicsőítse Öt ebben a gondolatában. A világ számára megdicsőítés a teremtés. A műalkotás minden értéke a művész gondolatának tökéletességétől függ. A teremtett világ Isten műalkotása. A teremtés előtti örökkévalóság elgondolása és meggondolása öltött benne testet. Mint ilyen, rokona lett Isten élő Gondolatának. Isten eleven gondolata a második isteni Személy, az örök Elgondolás. Ez nem olyan sovány élettartalmú, mint a mi gondolataink. Isten gondolata a „minden létezés“ eleven elgondolása. A „minden létezésben“ Isten önmagát ismeri és gondolja. Minden, amit okos ész csak kigondolhat, ami valaha létezett vagy létezhetett volna, ami létezni fog vagy valamikor is létezhetne, ami Isten végtelen világosságú elméjével elgondolható, az mind megvan, létezik a végtelen Istenben. Nem úgy külön-külön, hanem az oszthatatlan egy Istenség kiválóságában, mérhetetlenül, kimondhatatlanul és átgondolhatatla- nul. Ezt a végtelen isteni Létet csak egy ismeret öleli fel egészen : az örök Isten önismerése az egy örök Gondolatban, amelyet mikor kimond, akkor születik i íz. 43, 7. Péld. 16, 4.
