Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

II. Dogmatikai rész

66

földön mászó kis bogár, vagy akár nagyítóüvegem alatt önmagát feltáró vízcsepp is. Előttem jobban tüntet lét és élet mellett, nekem jobban hirdeti, hogy van és él a leggyengébb füszík, mint az élettelen színek leplében jelenlévő Krisztus, — mondja Prohászka.1

De ezek életéhez nem hasonlíthatom. Nincs köztük hasonlatosság. Jézus az Eucharisztiában nem mozgó és dobogó, gyarapodó és hervadó, kicsattanó és széltől is takarandó életet él. Ez a mi sorsunk, ez a halandó élet. Ám az ő teste már feltámadt és átment a feltámadás nagy változásain. Az ő teste itt az Eucharisztiában szellemies állapotban van. Ez a test, amely előtt nem akadály a bezárt ajtó. A feltámadás után az apostolok ezt érintették. Tamás ennek sebeibe bocsátotta ujjait. Ez van itt. Jézus megdicsőült teste és lelke itt is azon szeretettől hévül, amellyel a hitetlenkedő Tamást meggyőzte, és amely egész életében a megváltáson, a bűntől való megszabadításon munkálkodott. Itt is a legfokozottabb életáramlásokban van : akar, érez, gondolkodik, cselekszik. Az a fehér kenyér „élőkenyér“ és abban a csillogó borban „élet“ rejtőzik. Én mindebből csak kenyeret és csak bort látok. De az Istenember szavától megelevenednek előttem a hit csodái.

b) Az Eucharisztiában élő )ézus működésének két főiránya van. Mikor önmagát és a vele egyesülő emberiséget Istennek adja, akkor áldozatot. Isten-elismerést mutat be. Mikor meg Istent és az ő erejét, isteni életét kapcsolja az emberbe, akkor szent ténykedését szentségi működésnek nevezzük. A valóságban nem lehet ennyire kettéválasztani Jézus életének e szent művét, az Isten és ember életközösségének munkálását. Minthogy az élet nem részekből áll, nem is lehet, de nem is szabad részeléseket ráerőszakolni. Mégis a

1 Élet kenyere.