Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
II. Dogmatikai rész
67 megértés szempontjai megengedik, hogy az Űr Jézust mintegy kettős törekvés alanyának tekintsük : amint áldozatot mutat be és amint életet ad. Az Eucharisztikus Jézus így áldozat is, szentség is. Istennek áldozat, nekünk erőforrás, szentség. Áldozat oltárainkon az istentiszteletben, midőn a pap keze és ajka által felajánlja magát Istennek dicséretül. Szentségnek a Tabernakulumban velünk maradó Jézust nevezzük. Istentől jön természetfeletti életünk megindítására és fenntartására. — Az áldozatban emberségét az emberiség nevében teljesen Istennek szenteli, hogy a szentségben Istensége teljességével' javunkra szolgálhasson. A szentségben tehát az áldozat gyümölcseiben részesít. Annak Istenségében részesülünk, aki emberségünk részesévé lenni méltóz- tatott.1 Bár mi inkább a szentségi jelleget szoktuk meglátni az Eucharisztiában, mégis az Eucharisztia első mozzanata az áldozati jelleg. Elsődleges, mert Istenre irányul. A Szentírás is, ahol az Oltáriszentség szerzéséről beszél,2 mindenütt áldozati jellegét emeli ki. Mindenütt találhatók az Eucharisztia jellemzésére ilyen szavak : ... amely értetek adatik .. . ontatik .. . stb. Ezek ugyanis az áldozat gerincét emelik ki és jelzik. Valamely érték csak akkor lesz áldozattá, ha azt egy arra érdemes, arra méltó valaki kifejező módon átadja Istennek. Ez az átadás az Isten elismerése. Ő az én Elgondolom, Ö hívott életre és én az Ő kezének alkotása vagyok. — Ezt kell megismernem és elismernem. 1 Római Misekönyv : Felajánlás imái. 2 Máté 26, 26—28., Márk 14, 22—24., Luk. 22, 15—20., ján. 6, 52., I. Kor. 10, 14—21.; 11, 23—25. 5*
