Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
Vezérfonál
5 Isten Bárányának vérontó áldozatával, a keresztes önáldozással és az utolsó vacsora eucharisztiájával. Áhítatunk összeölelkezik az őskeresztények és szentek áhítatával, mellyel ők körülvették a szent áldozatot. Eggyé válunk a most megjelenő dicsőséges Krisztussal az oltáron és vele együtt újra és újra odaadjuk magunkat bűneinkért és mások bűneiért, szükségeinkért és mások szükségeiért. Áhítatos kézzel szedegetjük a szentmise csodálatos gyümölcseit és magunkra eresztjük a kegyelem és isteni élet egész folyamát, amely a szent áldozatból szakad elő s árad rá egész lelki életünkre. Végül egybefonódunk embertestvéreinkkel, akik most itt velünk együtt, mint egy Atyának gyermekei, áldoznak Krisztusban. Ez a testvéri tudat fogja ledönteni bennünk a felebaráti szeretet százrétű korlátáit. Ez a testvéri tudat fog össze bennünket, egyháziakat és világiakat, Krisztus országának építésén, az egyház támogatásában. Testvérek vagyunk, egy atyának gyermekei, egy anyának ölén, egy otthon körében, az anyaszentegy- házban. És egy kenyéren élünk, az angyalok kenyerén, az eucharisztián, az Úr Jézus fölséges áldozati lakomáján. Kezdő tollal, de tele szívvel, tisztelettel az Oltári- szentség iránt Budapest, 1934. május 1. A Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája.
