Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

II. Dogmatikai rész

55

dicsőségét, de minden fájdalmát is. S az Ige, mikor megtestesült : a földi élettel magára vette a mi megváltásunkat és minden szenvedésünket. így lép a világba a főpap, aki maga az áldozat és az Isten. A második isteni személy nem valami előkelő látogató csak a földön, aki „körüljár jót tevén“. Ő nemcsak Istenfia, hanem az „Ember fia“ is. Miért szerette úgy ezt az elnevezést ? Mert ez jelzi megváltói küldetését : hogy életegységbe lépett velünk, emberekkel. Uj fejünk lett, hogy szegénységünk az ő szegénysége legyen, gazdagsága a mi gazdagságunk.

Haldoklót néha megmenthetnek vérátömlesztéssel. Krisztus úgy segített rajtunk, hogy egy testté lett velünk. S ahogy az új, kívülről kapott vér részese lesz a beteg minden lázának, nyavalyájának, úgy ez az új szív, Jézus Szíve „betegségeinket ő viselte és fájdalmainkat ő hordozta, megsebesíttetett gonoszságunk miatt“ (íz. 53, 4.). A szenvedésben elválaszthatatlan egységet kovácsolt a mi hitványságunkból és az ő erejéből. így lett az emberiségnek, a teremtésnek fejévé. „Benne van a megváltásunk a vére által és ő a bűnök bocsánata. Ő a láthatatlan Istennek képmása, elsőszülött minden teremtmény előtt, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és láthatatlanok, a trónusok, az uralmak, a fejedelemségek és a hatalmasságok egyaránt : minden ő általa és ő érette teremtetett. Ő előbb van mindennél és minden ő benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje, ő a kezdet, elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben, mert úgy tetszett az Atyának, hogy ő benne lakozzék minden teljesség : és hogy ő általa megengeszteljen magával mindent, hogy békességet szerezzen keresztjének vérével mindennek, ami akár a földön, akár a mennyben vagyon“ (Kol. 1, 14—20.). Az emberiség és a világ örök főpapja „mindenben hasonló hozzánk, kivéve a bűnt“