Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
Vezérfonál
4 azt a fönséges odaadását, amellyel minden szentmisében szól mennyei Atyjához : Vállalom, Atyám, ezerszer és ezerszer újra vállalom a keresztet, ha akarod. Vállalom, csak könyörülj az én testvéreimen, könyörülj rajtuk, mert nem tudják, mit cselekesznek, nem tudják, ki az, akit megbántanak, vagy mily nagyon bántanak meg ! ! . . . Ezt a folytonos értünk való önáldozást a kenyér és bor színe alatt, Üdvözítőnknek ezt az ezerkilenc- száz év óta ismétlődő áldozatmegújítását is ünnepeljük a jubileumi esztendőben. Erről az ezerkilencszáz éves szentmiseáldozatról adunk itt egy-két szemlélődést. Kik az oltár szolgálatánál állunk, írunk az oltár szent titkáról azoknak, akiknek jólesik elhozni gyakrabban szívüket és az oltárra tenni. Egy pillantást vetünk majd az újszövetség áldozatára úgy, amint azt az ó-szövetség Istentől ihletett- sében megálmodta. — Aztán amint azt az Úr Jézus beleállította a történelembe. — Majd tovább a történelem folyamágyában, amint fel-felbukkan a szentmise az ősi hitélet közepében. Most megáll a hívő ész a szentmise előtt és mintegy leleplezi, föllebbenti a titkát : mi a szentmise áldozati lényege és hol vannak a gyümölcsei ? — Itt már megjelenik a hívő szív is, hogy kivegye a maga részét : kitárul, hogy megrakja magát a szentmise gazdag gyümölcseivel. (Lelkünk a szentmiseáldozat tüzé- ben.) Végül a szentmiseáldozatot beleállítjuk a katolikus társadalmi élet közepébe. Odavaló. Látjuk, mintegy összeöleli az egész keresztény társadalmat... A katakombák idejétől kezdve a mai napig ... Úgy, hogy az a fél óra szentmiséink alatt nem lesz ez után gondolatokban szegény, üres kötelesség végzése. Hanem összeforr a szívünk az ó-szövétség új áldozatra vágyásával. Összeforr a történelembe lépő
