Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

Vezérfonál

VEZÉRFONÁL.

1933 április 2. — 1934 április 2.

E két húsvét között csodálatos leplet takart rá a szívekre az Anyaszentegyház. Egyik oldala fekete fátyol : gyászol. Másik oldala fehér lobogó : az újon- gás, az élet színe.

Ezerkilencszáz évvel ez előtt megállt egy szív a véres kereszten a sok kín közepett — és ezerkilencszáz évvel ezelőtt megdobbant egy új élet a fehér kenyérben. Üdvözítőnk meghalt, hogy lelkűnkből a halál fullánkját kitépje — és új életfolyamatba ömlött az eucharistiában, hogy életünk legyen, éspedig minél bőségesebb életünk. Ut vitam habeant, et abundantius habeant.

Kereszthalál és szentmiseáldozat ugyanaz.

Ha péntek délután 3 órakor megkondulnak a harangok, az ember önkéntelenül a kereszthalál megrendítő pillanatára gondol és a messzi fájdalom egy rezzenése suhan át a lelkén halk imája alatt. — És ha vasárnap délelőtt zúgnak a harangok és zengő hangjuk sietteti lépteidet a templomba, úgy-e, milyen diadalmas, ünnepélyes érzéssel, a megváltott örömével mégy és állsz meg az oltár előtt az élő Oltári- szentség áldozatán.

Pedig a kettő ugyanaz : a szentmiseáldozaton a ke- reszthalál áldozatát szemlélem. Itt csak a vért nem látom és a szenvedő arcot. De látom az Isten Fiának

i»