Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

I. Bibliai-történeti rész

38

Miután az átváltoztatás megtörtént, a hívek az Űr haláláról emlékeztek meg. Krisztus Urunk önmagát mutatta be áldozatul. Az emberek között nem talált olyan tiszta áldozatot, amelyet felajánlhatott volna az emberekért, ezért magamagát adta oda tiszta áldozatul.1 Megemlékeztek imáikban az elhúnyt keresztényekről is, „akik őket megelőzve költöztek el a hit jelével és most a béke álmát alusszák.“2 Majd a miséző felemelte az átváltoztatott kenyeret és bort és megmutatta a népnek, miközben imádkozva kérte, hogy „ez az áldozat a Szentháromság dicsőségére szolgáljon mindörökkön örökké“. Erre a nép hangosan kiáltotta ismét a hitvalló Ament.

Ez után már a szentáldozásra készülődtek. A püspök megtörte az átváltoztatott kenyeret. Egy részét a kehelybe bocsátotta, másik részével maga áldozott. A hívek számára is tett félre egy részt, akik vele együtt a Miatyánkot imádkozták mintegy előkészítő imádságul a szentáldozásra. Végül egyes más részecskéket a szent kenyérből a szomszédos plébánosoknak küldött el, hogy velük így kifejezze a közösséget, az egységet.

A Miatyánk elmondása után az alszerpap felmutatta a paténát,3 mire a hívek egymásután az oltárhoz járultak, hogy részesüljenek a szentáldozásban. Odaérve nem térdeltek az oltár lépcsőjére, mivel a tér- deplés akkor még a vezeklésnek kifejezése volt. A ve- zeklést pedig azok már befejezték, akik áldoztak, vagy egyáltalában nem is szorultak vezeklésre s így tiszta lélekkel, állva fogadták az Űr szent testét és vérét magukhoz. Mégpedig úgy, hogy a pap az áldozó hívőnek nem a nyelvére, hanem kinyújtott tenyerére

1 Aug. Enarr. in Ps 149, 6.

2 A mai misekánon szövegéből ; akkor is ugyanezt mondták.

5 A kis kerek aranyozott tányérkát.