Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)
I. Bibliai-történeti rész
37 fációba, ünnepi hálaénekbe kezdett, mely a kánon kezdetét is jelentette. Részletesen felsorolta Isten jótéteményeit, kezdve a világ teremtésétől egészen addig az Izaiás-szövegig, ahol az angyalok „Szent, szent, szent" énekéről történik említés. Ekkor, mint római Szent Kelemen írja, az angyali énekeken felbúzdultak a hívek is és „lelkiismeretük szavára hallgatva, szent egyetértésben egybegyűlve, egy szívvel-lélekkel kiáltották az Úr felé, hogy nagy és dicsőséges ígéreteiben is részesülhessenek.“1 A pap ezután hangos szóval folytatta a kánont, amelyet ma teljesen halkan mondanak. Szent Dénes alexandriai püspök levelében olvassuk, abban a levélben, amelyet Rómába II. Sixtus pápához intézett, hogy egy alexandriai érvénytelenül megkeresztelt ember hosszú időn át a többi hivővei együtt résztvett a szentmisén : „hallgatta az eucharisztiát és ő is kiáltotta az Amen-t.'2 Az volt ugyanis a szokás, hogy amikor a püspök imádkozva, ünnepélyes hangon elmondotta a szentmise alapításának és az átváltoztatásnak (eucharisz- tia) szavait, az egész nép hitvallást tett arról, hogy most már a kenyér valóban Krisztus teste és a bor az Ő szent vére, s hitvallását ezzel az egy szóval fejezte ki : „Amen“ Ugyancsak a kánonnak hangosan való mondásáról tesz tanúságot a Szent Melánia (f 439) haláláról készült leírás,8 melyben egy Gerontius nevű pap elmondja, hogy a haldokló Szent Melánia vele misét mondatott a cellájához közelfekvő kápol- nácskában. „Mikor a szentáldozatot az Űmak bemutattam, — írja, — és nagy szomorúságomban csak halkan mondtam az imát (kánont), Melánia, aki cellájában ezt nem hallotta, hirtelen felkiáltott : Mondd hangosabban az imát, hogy én is hallhassam és az ima erejétől lelkem megerősödjék." Ha tehát hangosan mondták a kánont egy magánkápolnában : mennyivel inkább biztos, hogy így imádkozták nyilvános istentisztelet alkalmával, mikor sok nép volt jelen. * * I. Kor. 34, 6—7. * Ens. H. E. VII. 9, 4. 8 Vita S. Mel. 66.
