Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

I. Bibliai-történeti rész

36

a püspök elé járultak és ö mindegyiket külön-külön elbocsátotta, fejükre téve kezét. Eddig tartott a „ka- techumenek-miséje“, mely előkészítette az áldozatbemutatást és áldozást, az ú. n. hívek miséjét.

Miután a püspök megmosta kezét, mindnyájan imádkoztak „a különböző szükségletekért, a királyért, a püspökért, az egyházak vezetőiért, a békéért, stb.“ Majd a püspök teljes kíséretével a templom hajójába, a hívek közé vonult s az előkelő rómaiaktól sajátkezű- leg vette át a felajánlott áldozati tárgyakat : a kenyeret és bort. A felajánlott bor összegyűjtésére nagy kelyhet használtak. Ebből öntöttek azután egy kisebb kehelybe, mely a szentmise bemutatására szolgált és egy nagyobb kehelybe, melyből a jelenlevőket meg- áldoztatták. A kenyér és bor gyűjtése után ismét kézmosás vált szükségessé, mivel a miséző keze köny- nyen bepiszkolódhatott.1

Maguk a hívek is mostak kezet mise előtt. Erre a célra a templom bejáratánál kút, vagy forrás szolgált. Egyes kolostortemplomok előcsarnokában még ma is látni a forrást, amelyet a szerzetesek a szent szertartások előtti kézmosásra használtak.

Mielőtti hozzáfogtak volna a tulaj donképeni áldozatbemutatáshoz, békecsókkal üdvözölték egymást az összes hívek. Ennek a szertartásnak nagy jelentőséget tulajdonítottak, mert ez fejezte ki a testvéri közösséget a keresztények között, amint Szent Ágoston írja : „Amit az ajkak kifejeznek, az nyilvánuljon meg a szívetekben is. Vagyis, ha átölelitek testvéreiteket, a szívetek is egyesüljön az ő szívükkel.*2

A békecsók után a diakónus felolvasta azoknak a nevét, akikről különösen meg akartak emlékezni a szentmisében, majd a püspök hosszabb terjedelmű pre1 A kenyér akkor nem ostya volt, mint ma, hanem amit a hívek otthon kovásszal sütöttek.

Sermo.