Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

I. Bibliai-történeti rész

35

A püspök az oltárhoz érve először is mély imádás- sal üdvözölte az Úr Jézust abban a szent ostyában, amelyet az előző szentmisében tettek el s amelyet most imádás céljából egy segédkező pap felmutatott. Majd békecsókot adott a jelenlévő papságnak és leborult az oltár előtt, hogy megkezdje a szentmisét : rövid ima keretében kifejezte az ünnep alaphangulatát és a nép valamely közös imaszándékát. Ezután megáldotta a „lektort“, aki a Szentírásból vett szöveget indult felolvasni az ambonról.1 Miután a kiválasztott leckerészt a lektor felolvasta, a nép ismét énekelni kezdett.

A régi keresztények nagyon szerettek énekelni. Mily szép lehetett ez az ének, ha Szent Ágoston (f430) öregkorában „Vallomásaiban" így írhat :

„Mennyi könnyem elfolyt akkor himnuszok és zsoltárok éneklése közben ! Mélyen meghatottak a templomban édesen csengő énekek. Beözönlöttek a hangok fülembe, szívemre rászállt az igazság harmata, kigyulladtak bennem a jámbor érzések, megeredtek a könnyeim — sa könnyek igen jól estek nekem."

A zsoltár után egy magasabbrangú egyházi személyt választottak ki az evangélium éneklésére.

Ennek emléke volt az a szokás, hogy karácsony szent éjszakáján maga a császár — karingben és stólával — énekelte az ünnepi evangéliumot, amely úgy kezdődik : „Történék pedig ama napokban, rendelet ment ki Augusztus császártól stb."

Az evangélium éneklésekor a nép felállt e figyelmeztetésre : „Álljatok csendben és hallgassatok figyelmesen !“ — és így hallgatta a szent szavakat és a püspöknek hozzájuk fűzött magyarázatát. Közvetlenül a szentbeszéd után a szerpap hangos szóval kiáltotta : „Menjetek el békében, katechumenek“ ! Erre a katechumenek2 és nyilvános vezeklők mind

1 Szószékféle emelvény.

2 Hitujoncok.

3*