Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

I. Bibliai-történeti rész

10

hagyja őket : egy pillantás a keresztre többet mond nekik, mint minden beszédtek. Ez a fölfeszített, ez érti meg őket: Ô szenved, ők is!“ (Kath. Szemle, 1934. máj. 324. old. Prohászka kiadatlan írásaiból.)

Ezért, ezért járta végig Jézus a kereszt útját egészen a véres valóságig, egészen a halálig .., usque ad mortem, mortem autem crucis.

Viszont, ha egyszer ezt a véres, kínos áldozatot teljesítette, — hogy ezzel minden embert magához vonzzon, — mégegyszer nem kell megtennie. Még- egyszer nem kell vérét ontania, szenvednie, halált látnia. Az az egy túláradóan elég volt. Elég volt az emberi szívnek megnyugtatás végett, elég volt az Istennek engesztelés végett. Úgy, hogy mikor a szentmiseáldozatban állandósítja, folyósítja, meg-megújítja a kereszt nagyszerű áldozatát, akkor már nincs vérontás, nincs szenvedés, nincs halál. Nem is lehet : mors illi ultra non dominabitur (Rom. 6, 9—10.), a halál, a szenvedés a föltámadt Krisztuson többé nem uralkodhat. Aki egyszer föltámadásával oly fényes győzelmet aratott a halál uralmán, az többé nem lehet alávetve neki. Azért a szentmise áldozatában csak ez az egy van : Jézus örök áldozatra készsége. A szentmisében az az áldozat, hogy újból és újból, ezerszer és ezerszer odaadja és késznek mondja magát ugyanazt a rettentő és megrázó keresztáldozatot végig teljesíteni, amit 1900 évvel ez előtt mutatott be Jeruzsálemben. Ugyanazt vállalja, ha mennyei Atyja úgy akarja. Szóval újból és újból elfogadja a poharat, de kiinnia már nem kell.

íme, tehát ebben fűződik a szentmiséhez az egyik rokoni szál Ábrahám áldozatától. „Az Isten hatalmas Úr, meg kell tenni, amit mond“, halljuk szinte Ábrahám szent engedelmességét, elszánt akaratát, bámulatos ragaszkodásának megnyilvánulását. De halljuk az Úr angyalának elébetoppanását is : Elég ! — A