Az ezerkilencszáz éves szentmise (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1934)

I. Bibliai-történeti rész

9

tünk, testvéreiért. Végig Kaifás, Pilátus udvarától egészen fel a Golgotáig. Elég lett volna az a győzelmes „fiat voluntas tua“: Atyám ... mégis, nem az én, hanem a te akaratod legyen meg ! — Ám az Úr Isten tovább akart menni Ábrahám áldozatánál. Az új szövetség új áldozatában mérhetetlenül többet akart. A véres valóságig teljesíteni az áldozatot az ember bűnének durva valóságáért.

Ha csak gondolatban, belső elhatározásban vállalta volna magára a megváltói szenvedést, a külsőségben otthonos ember tudna-e könnyen hinni az Ő áldozatának erejében és valóságában ? Ha a mennyei Atya csakugyan elvette volna egyszülött szerelmes Fia szájától azt a keserű poharat a nagy „Fiat“ után, hol lenne akkor a keresztútnak minden kemény szívet megindító, tömegeket útjára sodró ereje ? Szenvedés, vérontás, halál nélkül lenne-e föltétien, igazán megnyugtató biztosítéka Krisztus megváltó áldozatáról a csak földies szemmel néző embernek ? Szenvedés, vérontás, halál nélkül hol lett volna az a győzedelmes feltámadás, ez a fölséges, fényes és súlyos biztosíték : megváltottságunk boldog tudatának, a keresztáldozat valóságos örök értékének ez az örök aranybullája. Az emberi természet sajátja, hogy belső elhatározásokat nem tud lemérni, nem tud megfelelő mértékben felbecsülni. De a kereszten függő Isten Fiának véres, kínos, fölséges áldozatán megakad a szeme. Azt megérti, azt tudja végtelenül nagyra értékelni. Abban tud hinni, ahhoz tud ragaszkodni, sőt azzal tud együttszenvedni, együtt-áldozni. Arra nyugodtan rá tud tenni egy egész életet. Amint Prohászka Ottokár is mondja : „A nép a kereszténységből legjobban érti a keresztfát, Krisztust, akiben a hit minden felfogása a nép eszéhez mérten, élő kifejezést talált.“ (Soliloqu.

I. 87. old.) S mintha csak ezt fűzné tovább egy töredék jegyzetében : „A ti filozófiátok ... hidegen