1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Második rész. Munkálatok

252

JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV.

III.

Széchenyi életcélja.

Istent követni, Istent akarni, Istent szolgálni megalkuvás nélkül — ez Széchenyi alapelve. „A tökéletesség felé kell törekednünk és Isten a tökéletesség“ — ez a gondolat fordul elő leggyakrabban írásaiban. S hogy ezen mit érti talán legszebben a Kelet Népében fejti ki, ebben a minden törekvéséről számot adó nagy művében, mely talán legmélyebb és legértékesebb írása : „Emberi hivatásunknak úgy felelünk meg leginkább és ekép természetünkhöz képest a tökélynek annál magasabb lépcsőjére emelkedünk, az Istennek minél több mind lelki, mind anyagi adományaiban iparkodunk részesíteni embertársainkat s iparkodunk részesülni magunk is.“

Ez az életcél kettőt foglal magában : a lélek belső tökéletesedését és a jó cselekedeteket, jó munkát, mint az előbbi szükségszerű kihatását.

A lélek belső tökéletesedése : minden értékes élet gyökere.1) Aki erre nem törekszik, hiába él. „Keressétek először az Isten országát, a többi mind hozzáadatik nektek.“ A lélek az élet formálója, alakítója. Ez a meggyőződés Széchenyi tudatának középpontjában áll. Imádságaiban lelki tökéletességet kér, tevékeny vágyában megragadja az önnevelésnek minden eszközét. És hamar megtalálja minden tökéletesedés kezdetét s önismeretnek nevezi. Szinte nem győzi eleget ismételni, hogy minden haladás önismeretet kíván. De nem elégszik meg evvel az általános megállapítással, hanem alaposan átgondolja, milyen eszköz juttat ehhez az annyira fontos önismerethez. Ez az eszköz a lelkiismeretvizsgálás, éspedig nemcsak a gyónásnál föltétlenül megkívánt, elkövetett bűnök szempontjából való lelkiismeretvizsgálás, mert ez igen ritka, csak évenként vagy legjobb esetben hónaponként van rá alkalom.* 2) Már pedig az

') Idevonatkozó gondolatai legnagyobbrészt az Önismeretben és fiához intézett intelmeiben olvashatók. (Döblingi Hagyaték III. k.)

2) „Csak évenként, vagy legjob esetben havonként nyílik rá alkalom.“ Ez az odavetett kis megjegyzés fajóan tanúskodik a kor vallásos élete csekély intenzitásáról. Hasonlóképen az a körülmény, hogy Széchenyi kénytelen mintegy „magától rájönni" azokra az igazságokra, melyeket a katholikus aszkétika évszázadok óta tanít.