1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Második rész. Munkálatok

226.

JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV.

Eleinte azt hitte, hogyha ő a való élet nehézségeit feltárja s a bajok között eligazítást ad, ■ ez elég. Ebben az időben jelennek meg a Kultúra és Terror első részének és az Iránytűnek cikkei. Midőn azonban 1910. után belátott az élet valódiságába, akkor kezdi meg Missziós Leveleit, melyben előbb önkulturát, nagy hitet, szeretetet, tennivágyást s munkaképességet kiván s csak azután munkát. — Mikor meglátta, hogy eddig a „szociálapostolok“ a való életet mellőzik : akkor fejti ki a Korunk Lelkében a mai kor kívánságait, melyet eleven szóban is hirdet. (Ünnepnapok, Eletigéi.) Ezen kérésekre s kívánalmakra s ezeknek kielégítésére írja meg a kis Kultúra és Terrort (disz- kiadás II. része) és emeli, ki hogy a kulturmunkának a lélekre is ki kell terjedni, sőt elsősorban arra, fontosság szempontjából ; időrendben előbb a kultúra befogadására alkalmas talajt kell készíteni : az anyagiakat rendezni ! — Midőn tehát ő Írásait papírra vetette, az életet, a maga életét, s cselekvés módját tartotta szemelőtt és ezen életet és cselekvési módot — visszatérve az első gondolatra — az evangélium irányította.

Ha most az utolsó soroknál Prohászka szociális lelkét összefogóan jellemezni akarjuk, ne jellemezzük őt máskép, csak mint az evangélium gondolatának diadalmas életre ébredését. Mert ő nem volt csak szociális lelkű, ő egyetemes egyéniség volt, oly egyetemes, mint az evangélium. Az Evangéliumot senki sem mondja szociális vezérkönyvnek, pedig a legjobb eligazító minden idők kérdéseiben. Prohászkában, ebben az eleven Evangéliumban, ne nézzünk szociálapostolt, mert nem az. 0 az Isten szócsöve, az Isten törvényeinek hirdetője, kulturmánkás, aki nem köti magát egyes kérdésekhez, hanem az Isten szeméből néz mindenre s mindent az Isten akarata szerint akar.

Prohászkát tehát az a kikezdhetetlen s eleven hit vezérelte, melyben az egyesnek kívánsága elenyészik ; melyben a test akarata letörpül és magát teljesen az Isten szolgálatába hajtja.

A szociális kérdéssel is — mint láttuk, nem azért foglalkozott, hogy új rendet állítson, uj témát vessen fel a vajúdó társadalom elé, hanem . azért, mert látta, hogy a jelen kor „aposztáziájának“ — mint ahogy ezt ő nevezi — fprgó köve a szélsőségek kiegyenlítetlensége. Ezért nem hoz ő új megoldási