1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
PROHÁSZKA OTTOKÁR SZOCIÁLIS ESZMÉI. 205 Fontos ez azért, mert különben nem értenek meg: „mást a világ jelenleg nem ért ! A szocializmus hódítása világosan bizonyítja. Ne vakuljunk ! A szocializmus nem merő bujtogatás ; a szocializmus egy szekta, mely mély, mindent átjáró és megrágó elégedetlenségből szívja hatalmas kifejtését. Nem zavarogni akaró elemek utcai tüntetése ; hanem rendszer. Rendszer, mely segíteni akar a világ helyzetén. S honnan e népszerűsége ? Mert eget- földet renget a kiáltás a segítség után. Segítség pedig azért kell, mert nagy s mély a baj.“ — A nyomorúság a maga siralmas világával az ellenség s nem a szociáldemokrácia. A nép nem politizálni, hanem élni akar ; oda megy, ahol legalább kilátásba helyezik a jobb jövőt. Ezt eddig elhanyagolták a szociálapos- tolok s beszéltek Krisztus szegénységéről ; ezt ajánlották a nyomorgóknak. — Prohászka e felfogással szembehelyezkedik s a nyomor kulturaképtelenségét de meg az evangéliumi szegénységet is világosan kifejti. A mi szociális munkánk kulturmunka akar lenni. A kultúra a célunk. De nevezhető-e a nyomor a kultúra talajának? Határozott nemmel válaszol, mert az „erőteljes népek, melyeknek nyakán nem lóg a koldústarisznya iszonyú terhe, képesek csak erkölcsiségre, vallásos haladásra.“1) Megadja az okát is, hogy miért: „A szenvedés, a keserűség és a bűn együttjár. Nem lehet ethikáról szó, ahol az ember még állat, ahol nincsenek meg a tisztességes emberi létnek feltételei.“1 2 3) Az állatnak nincsen ethikája, az nem néz senkire, csak önmagának él. Mindenütt az állatiság, kulturálatlanság, embertelenség! Pedig „a körülmények segítik az embert, hogy embernek érezze magát.“8) Ha körülményei emberi öntudatra serkentik, majd akkor lehet kulturprogrammal előállani, előbb nem ! És itt hivatkozik a Szentírásra, Szent Pál mondására : „Nem méltók a jelen idei szenvedések a jövendő dicsőségre, melyek bennünk ki fog jelentetni“.4) — „Feltűnő, hogy a szentek átlag jómódú, nemes és előkelő családból származnak, s hogy a proletárokból szentek nem igen lesznek. William Booth ezt így fejezi ki: 1) XXII. k. 42 o. 2) XI. k. 277 o. 3) XI. k. 256 o. *) Róm. 8, 18.
