1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Második rész. Munkálatok

A MAGYAR EGYHÁZIRODALMI ISKOLA TÖRTÉNETE 1909-1930. 21

irányban munkálkodjanak a tagok? A feleletet erre a kérdésre a jegyzőkönyv beszédes lapjai adják meg. Aki olvasni tud az adatokból s nézi a dolgozatok szellemét, feltétlen szembeötlik az a tény, hogy a M. E. I. mindig korszerű kérdésekkel foglalkozott. Azokban az időkben, mikor a béke angyala terjesztette ki szárnyát Európa fölé, az iskola csaknem kizárólag a hittudomány művelésére adta magát. Békés nyugalmát nem zavarta semmi, alkalom, idő bőségesen volt a tudományban való elme- rülésre. Ezt az időt tehetjük egészen a háborús évekig. Szisztematikus, patrologus, biblikus dolgozatok szerepelnek leginkább az iskola műsorán. Már a háború alatt az aggódás, a remény sok szunnyadó érzést lobbantott lángra s ezek az érzések helyet kértek az iskola műsorán. Észre sem vették a tagok, hogy a M. E. 1.-ból valamikor minden profán tárgy ki volt zárva. Jólesett a komoly munka után felüdülni a költők versein. A költészet tárgya természetesen a háború, a katona, az itthon maradt árvák és özvegyek szomorú sorsa volt. S kinek nem volt hozzátartozója, akit féltett, akiért imádkozott? Ki nem lelkesedett egy harci riadón ? A közös sors, a közös aggodalom, remény, biztatás közelebb hozta az iskola tagjait egymáshoz s megértették költőiket, akik mester! kézzel pengették lantjukat. A költészetnek ez a térfoglalása a hittudomány mellett egy új szakosztály felállítását tette szükségessé : a szépirodalmi szakosztályét.

Ennek a szakosztálynak a felállításánál még más okok is közreműködtek. A papi életben igen nagy szerepe van a szónokiásnak. A pasztoráció igen jelentékeny része a szószékről indul ki s a szószék oly hatalom, melynek szavára ezrek és ezrek figyelnek. Természetes tehát, hogy a papnak a szónoki önképzésre is nagy gondot kell fordítania. A M. E. I. átérezte ennek a kérdésnek fontosságát s — mint említettük —- külön szerve volt a szónoklásnak az ú. n. „rhetorikai“ szakosztály, mely az iskola keretein belül működött s hetenként egyszer külön tartott ülést.1) Tudjuk mi lett a sorsa ennek a szakosztálynak. Az iskola nem zárkózik ugyanéi a szónoki kérdéskörébe vágó dolgozatok elől a szakosztály működése után sem, de — sajnos — az ilyen tárgyú dolgozatok mind rittkábbak lesznek. Egyedül a

!) I. Pap 121. old.