1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Második rész. Munkálatok

PROHÁSZKA OTTOKÁR SZOCIÁLIS ESZMÉI.

193

felemelése s a kevesek uralma helyett a nép uralmának bevezetése. Demokráciát kivan, a földön elterjeszkedő nép uralmát.

— Prohászka is a demokratikus berendezkedésekért lelkesül ; akarja a népakarat diadalra jutását, melyet különösen a világháború ébresztett fel.1) Ép ezért szívesen veszi, hogy a szociáldemokraták zászlajukra a nép uralmát, vagyis a nyomorgó és a veszélyeztetett osztályok uralkodási lehetőségét tűzték ki célúi s a nélkülözők anyagi érdekének felkarolására oly erős radikalizmussal vállalkozik. Hisz ép ezek a koncessziók adtak alkalmat a szociáldemokratáknak arra, hogy vezércikkezzenek „a forradalmár Prohászkáról.“ — De ne álltassák magukat a demokraták, Prohászka nem volt forradalmár ; igen forradalmár volt, de a szónak nem 1918-as, vagy akár a jelenlegi értelmében. Akik Prohászka íorradalmiságáról beszéltek, úgy látszik nem olvasták naplóit ezen gyászos korról. Hogyis nézte Prohászka a forradalmat? „Rémes volt e látvány (egy vörös felvonulás), nem attól, hogy a pénzeszsákot s a kapitalizmust akarták összetörni — bár tehetnék, segíteném őket ; — de rémesek a gyűlölettől, az erőszaktól, ettől a nyilvánvaló belső meghasonlástól s lázadástól eszmék, hit, hagyományok ellen; ugyanakkor pedig ez az egész történés tele volt nevetségességgel, hóborttal karrikatúrával, kiröhögni való piszokkal s ügye- fogyottságokkal. . ,“* 2) — Vagy kívánják-e hallani, mit mond demokráciájukról ? „Minden éretlen e demokráciában — írja — főleg pedig éretlen a démosz a kraciára, az okos uralomra, így azután jönnek az akarnokok, a hóbortosok, a habzószájúak, a holdkórosok s intézkednek s gyertyatartóra tűzve büdösítenek s füstöt, émelyítő szagot terjesztenek fény és világosság helyett.“3)

— Kellenek-e ezeknél keményebb bírálatok a forradalomra ? Ha igen, találnak eleget a Soliloquiában ! — A forradalmat a maga konkrét valóságában teljesen elvetette ; rokonszenvet egyáltalán nem érzett. De ő magasabb szempontból is nézte azt, mint történeti mozzanatot. így a forradalom pusztító, romboló világát viharnak tekintette, mely után tiszta ég és friss

') old. X. k. „A háború lelke“

2) XXIV. k. 49. o. s) XXIV. k. 63. o.

13