1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Második rész. Munkálatok

164

JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV.

mertek, tárgyalásunk további folyamán csak ezekre óhajtunk röviden kiterjeszkedni.1)

A pannonhalmi-jelenetet illetőleg negatív érvül talán szolgálhat az, hogy az itt elmondottak nem tartalmaznak semmi olyat, ami nem történhetett volna meg.

Szent Istvánról tudjuk, hogy gyakran megfordult Pannonhalmán, hol a szent király Szent Benedek jámbor szerzetesei számára kolostort, Szent Márton tiszteletére pedig fényes templomot építtetett. Tudunk arról is, hogy nem egyszer csatlakozott hozzá Szent Imre, hogy ily módon is alkalma legyen népét minél jobban megismerni. A ma embere azonban főként azért fogja ezt a fejezetet kifogásolni, mert különösnek találja, hogy a király, illetőleg ennek a fia „csókolódzik“ a szerzetesekkel. De ne feledjük, ez csak ma hangzik rosszul, az akkori szokások megengedték. Már az 1192-i szabolcsi zsinat is utal erre a szokásra, midőn azt mondja: „Ha történetesen a király vagy a püspök valamely apátságba jön, az apát és a szerzetesek a templomba ne menjenek a király vagy a püspök meg- csókolására, hanem a kolostorba menvén, sorba álljanak és várják be a király vagy a püspök csókolását.“2) Már pedig az

J) Választásunkba belejátszott a legendás életirat eredetének fent tárgyalt kettőssége is. Mi csak az első szerző munkáját tesszük kritikai fejtegetéseink tárgyévé, bár a második is sok érdekes dolgot tartalmaz s nem egy része legalábbis erősen valószínű. Ezekre most csak röviden utalunk.

Ha van ereje annak az érvünknek, hogy a szent halála s az első részben foglaltak kialakulása s főként elterjedése ( s nem leírása 1) közötti kb. 60—70 esztendő — minden ziláltsága ellenére is — rövid idő arra, hogy képtelen hiedelmeken nyugvó közfelfogás tudjon alatta meggyökerezni, még inkább kizárja ezt a második részben lévő s a szenttéavatás (1083) körüli csodáktól számított aránylag elég zavartalan 40—50 esztendő, mit itt az írásba foglalásig számlálhatunk.

Maga a szenttéavatás történeti tény. (Érdekes, hogy a római pápa nem szerepel a dicsőültek seregébe való beiktatok között, de ezen ne csodálkozzunk, mert a ma használatos forma csak később. III. Sándor pápának 1163-ban közzétett rendelete után jött szokásba, illetőleg ekkor írták elő kötelezőleg.)

A szenttéavatás szükségképpen feltételezi a csodákat. Hogy milyenek voltak e csodák s hogy azok is közibük tartoznak-e, miket a legenda tár elénk, ma már nehéz eldönteni. A Szent őzsébbel kapcsolatos dolgok hitelét erősen csökkenti az, hogy maga a leíró is másodkézből vette s mintha ő maga is a caesarei kanonok égisze alá iparkodna menekülni, viszont a német Konrád történetében előforduló Fábián kancellár történeti személy. (Szent László egyik oklevelében így nevezi meg : „magister Fabianus vicecancellarius“ : tudjuk róla azt is, hogy később bácsi püspök lett.)

®) Karácson Imre : A XI. és XII. századbeli magyarországi zsinatok. Győr, 1888. 80. o.