1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
SZENT IMRE HERCEG LEGENDÁJA ÉS A TÖRTÉNELEM. 165 itt előforduló csókról azt mondja Karácson Imre, hogy „a keresztények között ősidőktől fogva használtatott az üdvözléskor, mint az egyezség és szeretet jele. E törvény világosítja fel a sz. Imre legendájában előforduló esetet, midőn a pannonhalmi kolostorban az üdvözletére kivonult szerzeteseket megcsókolta.“1) Lássuk már most, mik lehetnének okaink arra, hogy az itt előadottak nemcsak megtörténhettek, hanem valóban meg is történtek. Álljon itt első helyen azon meggondolás, hogy Szent István országlátó útjai alkalmával többször magával vitte gyermekét is. Már pedig, ha valahová elvitte magával, úgy Pannonhalmára el kellett vinnie annak az apának, kinek intelmei között a vallás szeretete áll az élen s aki mindeneknek elébehelyezte az Egyháznak s Isten jámbor szolgáinak a megbecsülését. De nemcsak így tudjuk bizonyítani a pannonhalmi látogatást. Erre utal ama körülmény is, hogy a hegyet, melyen a szent király és angyali lelkű fia összetalálkoztak a fogadásukra siető szerzetesekkel, a vidék jámbor népe azóta is Imre magaslatnak nevezi.2) Sőt nem messze az események színhelyétől, egy falu is viselte szent Imre nevét, egész a török pusztításig.3) Bár senki sem tagadja, hogy az életrajz írója nemcsak a történetet írta meg, annyit mégis mindenkinek el kell fogadnia, ha ezt kiegészítette valahol, azt mindig csak a mellékes mozzanatokban tehette s saját különleges céljainak megfelelően tette : tehát részint a külső ragyogás fokozására, részint a szent iránti tisztelet benső elmélyítésére dolgozta fel azokat. Már pedig, ha elolvassuk a legenda ezen fejezetét, láthatjuk, hogy itt nemcsak, hogy nem mellékes, de annyira kiemelkedő rész éppen a csókjelenet, hogy ez a sarkpontja ennek az egész fejezetnek, sőt — hogy úgy mondjam — kulcsa a következőnek is. Ennyire lényegi mozzanatra azonban nem szabad azt mondanunk, hogy ez csak költött dolog, mert itt már a kortársaknak ellen kellett volna mondaniok. De ha mindjárt feltételezzük is, hogy magukat a kortársakat is annyira elbű') U. o. 80-81. o. s) Karácson Imre dr. : Szent Imre herceg. Bp. 1899. 12. o. 3) Ráth Károly : A Győr vármegyei hódoltságról. Magyar történelmi tár. VII. k. 21. o.
