1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Második rész. Munkálatok

152

JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV.

nyaldossa azt, ami nedves, s ami ellentáll, de végre is győz.“ (Soliloquia 1924. máj. 1.) Rendíthetetlenül hitte, hogy a szeretetnek győznie kell.

Szeretni kell Jézus Szívét, „a bőséges kezű Osztogatót“. Minden szeretetnek Isten felé kell néznie. Minden Szívnek Isten felé kell törnie. Mindenkinek át kell élnie a szeretetet. Ez a Jézus Szívén nevelt szeretet vezet el bennünket a Jézus Szíve tisztelet céljához, . . az engesztelés szelleméhez.

Aki szeret, viszontszeretetre vár, s fáj neki, ha abban nem részesül . . . Jézus úgy járt itt e földön, mint aki nagyon szeret s ennek következtében engesztel. „Tűz volt a Szíve ; buzgalom a lelkülete ; a pozdorját fölégette, a jeget megolvasztotta“. Engesztelő szeretetével ölelt fel minket. S ezért Szíve vágya az, hogy „szeressük, tiszteljük, engeszteljük“. Ezen óhaját megmondotta Alacoque Szt. Margitnak, megjelenése alkalmával. Tehát nem marad más hátra, mint átadni magunkat Jézusnak, hogy neveljen bele ebbe a szellembe, gyú'hsa fel bennünk az engesztelés buzgalmát. (E. V. F. 288. o.) „Vele bánkódjunk, vele vezekeljünk. Bizalommal sírjunk és sírva bizakodjunk, kishitüleg el ne csüggedjünk, leljünk mélységes önvádjait alázattal, penitenciásan hordozzuk.“ (E. V. F. 294. o.) Bánjuk a bűnt s igyekezzünk nagy intenzitással jóvá tenni mindent ... De engesztelésünk ne merüljön ki egyedül a bűnbánatban. Ide keli még valami diadalmas tudat, hogy Jézus nemcsak felém fordul, reám tekint, hanem meleg, jóságos kezével megáld. . . Piros Szívéből küldi láthatatlan, kegyelmi sugarait. S az így megérintett emberi szív elzengheti azt a remek imát, amit Prohászka az engesztelni igyekvőnek ajkára ad: „Uram, én Istenem, mindenért eleget akarok neked tenni, mindent jóvá akarok tenni, a Te dicséretedet akarom szolgálni en- gesztelésül a szégyenért, melyet rajtad elkövettem ! Ó gyújts meg engem eleven fáklyául, hogy hirdessem a te világosságodat ! Epits meg engem a Te kezeddel, hogy a szentség lakozzék bennem ! Fogadj engem a te kerted munkásául, hogy ve- rítékesen szolgáljalak. Íme minden érzésem és akaratom, szívem és kezem a tied. Fogadj el és kormányozz engem“. (E. V. F. 288. o.)