1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Második rész. Munkálatok

A JÉZUS SZÍVE TISZTELET PROHÁSZKANÁL.

149

nünk a szellemi ént sokféleképen nyomja. Az ösztönvilágnak természetes nyersesége harcbahívja a személyes hőslelkűséget. A jobbik, az igazán emberhez méltó világ, a külső épúgy, mint a belső, áldozatot kíván vérben és életben ; erős ellenállással, döntő diadalokkal kell meghódítanunk.“ (F. V. F. 282.)

Prohászka a pedagógus ezernyi tapasztalatával s gyakorlati érzékével látta, hogy az emberekben igen megcsappant a lelkiség. Inkább elposványosodott, holt vizekkel, terméketlen érzelmi élettel találkozott, mint az „örök nagy Óceánba futó“ patakokkal. Félt az ábrándozó érzelmességtől s küzdött ellene, ahol csak tehette. „Valóságot, valóságot a lelki életbe, termékeny átéléseket, nagy, mozgató erejű érzéseket, gondolattól és érzéstől áthatott cselekedeteket. Isten az egész embert akarja, nem üres magatartássorozatokat, sem tétlen érzelgéseket.“

(F. V. F. 370.)

A lélek uralomra született, de ezt érzelgésekkel senki sem fogja megteremteni, ide „tetterő“ kell. Ezt látjuk Jézus Szívében is. Az Eucharisztiában dobogó Szív a legnagyobb akcióban van. „Ami embereket, hadvezéreket, államférfiakat, szenvedőket és vértanúkat valamikor izgathatott, s a nagy elhatározások s népek sorsát döntő akarások nehéz pillanataiban szívükön keresztülvillant, mindennél nagyobb lelki s kedélyi koncentrációt kell Jézus Szívéről feltételeznem, mikor az egész világ helyett Istent imád, a világ terhét viszi, s poklok, boldogságok örök súlyát viszi s minden kín és gyötrelem ügyét és öröm és vigasz igényét viszi Isten elé.“ (Hit és ész. 287.)

Aki harmóniát, csodavilágot akar lelkében teremteni, annak nem fog sikerülni máról-holnapra. A gyermek is, mikor írni tanul, rajzolja a nagy ákom-bákomokat,. . . s nem gondol arra, hogy évek múlva milyen másként készíti jegyzeteit. De hogy addig eljuthasson, szükséges ez a folyamat. így valahogy van a komolyabb élet kialakítása is. . . Kellenek a vastraverzek, melyeken felépül lelkem temploma, de „a pihenéstelen önalakítás szenvedélye, . . az aszketika művészetének századok mesterei járta ösvényein az egyéni alakító eredetiség ihletét állítja munkába. Az ember nagyot gondol s mindjárt mun' kás kézzel lát a műhöz, mint a reneszánsz mesterei, a nagy