1831-1931 Jubileumi emlékkönyv II. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
Második rész. Munkálatok
150 JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. géniuszok, akik bőrkötényben jártak műhelyükben : Térdelek és imádkozva gyúrom, mintázom, kalapálom lelkemet.“ (Elmélkedések az Evangéliumról : 7. k. 44.) Az isteni Szív lángjai ezt az akciót sugallják, s aki azt magába átplántálni akarja, annak számolnia kell azzal, hogy ezt máskép el nem éri. mintha fejt, nyes, vág, simít, hajlít, tör, hevít, tisztít. Az isteni életnek bevezetése szent erőszakkal jár, s mindenkinek magának kell az önmegtagadásnak ez útjaira lépnie. Az ilyen igyekszik, fegyelmezi magát, megtagadja kényét, kitart lelki vigasztalanságában, elszenvedi pszichológiájának gyöngéit, bízvást halad lelki elsö- tétedéseken át, mert hisz, s mert már is megízlelte az édes, erős élet ízét. . . Egyre mélyebb, igazabb, erősebb lesz. “ (Elmélkedések az Evangéliumról. 6. k. 5. o.) Aki mindezt végig nem csinálja, nem válik díszévé a kereszténységnek. Amint nem öröm nézni egy félbemaradt épületet, melyből csak vázak, oszlopok, meztelen falak meredez- nek az égnek, úgy nem élvezet látni azt sem, aki az evangélium pedagógiáját magában ki nem dolgozza. Prohászkánál jellemző az a soha meg nem pihenő, csupa tevékeny élet. Az igazi, szép, el nem rontott élet nem más, mint tett, alakítás, teremtés. — Alakítás kegyelemből. — A templomok kiugró ornamentikáját mielőtt bekenték kötőanyaggal, utána finom aranylemezekkel, aranyfüsttel vonják be. így vagyunk a lélekkel is. Magunknak kell azt puhává, fogékonnyá, tapadóvá gyúrnunk öntevékenység által ; de viszont biztosak lehetünk afelől, hogyha mi mindent megtettünk, Isten kegyelme nem marad el. Csillogóvá, vonzóvá, széppé, kedvessé teszi lelkünket. — „Világnézete senkinek nem lesz, aki azon nem fáradozott, dolgozott ; a Szívről is a legkevesebbet mondja, aki lágyságot ért alatta.“' „Mi folyton rohamra vezényeltetünk, a belső ember meghódítására.“ (Diadalmas Világnézet. 175. o.) „Aki nem küzd, az nem is jó, s aki készen akar lenni az időben, az rossz.“ (Magasságok Felé. 115). Prohászka élete végéig bennállott ebben a kemény, önfegyelmező, önnevelő munkában, ezért tud ilyen bámulatos erővel szólni. . .“ Lelke egyre jobban átízzott Krisztus hevétől. . . Az „Élővizek Forrása“ érettebb, melegebb, lel