1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
A diakonátus dogmatika eszméje
74’ JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. nak az igazságnak, hogy alapvető viszonyunk Istennel szemben a szolgai viszony, melynek értelmében mindenestül az ő föltétien rendelkezése alatt állunk, és élethivatásunk nem lehet más, mint tőlünk telhetőén teljesíteni az ő akaratát. A kegyelmi barátság, istenfiúság és jegyesség ezt az alapviszonyunkat új világba emeli, új színekkel, új indítékokkal, erőkkel és reményekkel gazdagítja, de nem szünteti meg, miként az újszövetség, a Húság szövetsége nem bontja föl az ószövetséget, a szolgaság szövetségét (Ez. 16), hanem teljesíti (Mt. 5, 17). A diakonátus dogmatikai jelentősége tulajdon lényében itt ragyog föl először. A diakonátus szentség jellegű, eltörölhetet- len jeggyel megjellegzett állás és hivatás Isten országában, melynek értelme, értéke és méltósága kimerül a szolgálatban. így a diakonátus a krisztusi kézírásnak nem gyöngülő erejével folyton leikébe égeti a ößpti-re oly elemi szenvedelmességgel kisértett embereknek : Isten országában is van becsülete és hivatása a szolgálatnak, az isten-gyermekség és jegyesség azt nem szünteti meg, hanem csak új föladatok jelé állítja és új erőkkel gazdagítja. De ezzel közelebb is jutottunk a fönt jelzett látszó ellenmondás megoldásához. Az bizonyos : ha a diakonátus szentségi jegyet ád, kell valami gyökeres megkülönböztetést adnia; ha Isten-szolgálatra hív is, ami egyetemes embersor, mégis kell distinkciót adnia — a szó modern értelmében is, mint kitüntető megkülönböztetést. De ezt a distinkciót nem keresném a diákonusnak külön munkakörében. Mi ugyanis a diákonus külön munkaköre ? Megmondja a püspök a fönti szavak folytatásában : Diaconum enim oportet ministrare ad altare, baptizare, praedicare. A Pontificale-nek ezt a munka-kiosztását kiegészíti Act. 6 és az egyháztörténet. Az apostolok azért választottak „hét Szentlélekkel és bölcseséggel teljes férfiút “, mert „nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk és közben elhanyagoljuk az Isten igéjét“, hanem „bízzuk rájuk ezt a foglalatosságot“. Azóta a diákonusoknak kettős szolgálatuk van : servire mensis et altari. Servire mensis ! A diákonusnak dolga volt hivatásszerűen foglalkozni az egyháznak világi vonatkozású ügyeivel, minők
