1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
A kispapok
A KISPAPOK. 69’ A kispapok. Elnézem néha őket büszke szemmel, Sudár növésű ifjú papjainkat. Az arcuk rózsa, vagy szűz alabástrom. Fejük itt-ott koraezüstöt ingat. Sokat tudnak. Nagykomolyan beszélnek. Szívükben ég a jó pap drága láza. Még akkor is elnézőn mosolyognak, Ha lángjukat morc esperes alázza. Szemük a szebb jövőbe áhit folyton. A missiókra. Forró Afrikába. A sárga faj Jézusban tornyosul fel ! Lesz Unió és szétporlik a Kába. A holnap fiai. A múlt : az elmúlt. Idegenül tekintenek a holtra. Nem értik meg, ha egy-egy ősz öreg pap Nagyot sóhajt: hej, Consalvi, Rampolla! Csatákat vívnak a ma nagyjairól. A múlt ablakja szemükön homályos. És nem tudják, ki volt Samassa érsek, Kruesz, Simor, Giesswein, vagy — Molnár János ! Csak lángolnak. Hangosan lelkesednek. Szemükben egyre sülyednek a múltak. A rég-nagyokról, (az alaprakókról) Azt mondják csendesen : aludtak ! És én, kinek fején a koszorú még Zölden virít, hökkenve, félve kérdem : Ilyen hamar felejt a nemzedék hát ? így meghomályosul a régi érdem ? Költő vagyok és mélán lelejárok A rég-nagyok mohásodó parkjába. Szívemben égi hittel s halk borúval Nagy Ö-betűket vésdelek a fákba. A fa megőrzi a vésett emléket. Minél jobban vastagszik ódon törzse, Annál mélyebbnek, nagyobbnak mutatja Az Ö-betüt. Költő szavát : Örökre ! Harsányi Lajos.
