1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)

Az eucharisztikus kultusz fejlődése

AZ EUCHARISZTIKUS KULTUSZ FEJLŐDÉSE.

27’

rül. A XIV. században pedig úgyszólván minden tartományi zsinat foglalkozik az öröklámpa kérdésével. Jámbor papok, hívők, püspökök alapítványokat tesznek az örökmécses fenntartására és nagyon sokan végrendeletükben kisebb-nagyobb ösz- szeget hagyományoznak, hogy az öröklámpa éjjel-nappal fenntartható legyen az Oltáriszentség előtt.

A mai liturgikus jog szerint az Oltáriszentséget csak az oltáron elhelyezett tabernaculumban szabad őrizni. A tabernaculum előtt éjjel-nappal az öröklámpának kell égnie, amelyet faolaj táplál. De az öröklámpa fénye is csak századok múlva terelte rá a keresztények figyelmét az oltárokon őrzött Oltáriszentség mélységes misztériumára. Ennek nagyrészt az volt az oka, hogy a középkorban teljesen kifejlődött liturgiának a szentmisén kívül lényeges alkotó eleme a zsolozsma lett, melyet a székes és társas egyházakban, valamint a szerzetesi templomokban a szentélyben levő kóruson végeztek. Ez a kórus a legtöbb templomban a főoltár mögött volt, a főoltár a szentély elején állott. A papság a templomban minden idejét a kóruson töltötte el, — ott pedig Oltáriszentséget nem őriztek. A betegek számára az Oltáriszentséget a templom valamely kápolnájában vagy mellékoltáron őrizték s habár a XIV. századtól kezdve Öröklámpa égett a szentségház előtt, ennek a mély jelentőségét nem értették.

Ez csak akkor kezdett bevilágítani a lelkekbe, mikor a trienti zsinat idejében és utána új szerzetesrendek keletkeztek, melyekben nem tették kötelezővé a zsolozsmának karban való végzését. Az ilyen szerzetesek templomaiban az Oltáriszentség a főoltárra került s így a szerzetesek ájtatossági gyakorlataikat az Oltáriszentség előtt végezték. Innét indult ki a szentséglátogatás, a szentségimádás gyakorlata.

Az eucharisztikus körmenetek legelső, legprimitívebb alakját abban a különös szertartásban találjuk, mely Rómában úgylátszik már a IV. és V. században meghonosult s melyet fermentationak neveztek. Abban az időben ugyanis még rendes szokás volt a concelebratio : a pápával együtt misézett és áldozott egész papsága. De vasárnapokon és nagyobb ünnepeken a különböző római templomokban (tituli) is volt mise ;