1831-1931 Jubileumi emlékkönyv I. (Budapest, Budapesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája, 1931)
A magyar kommun védőszárnyai alatt
126* JUBILEUMI EMLÉKKÖNYV. — Szabad itt pipálni? — Ha van dohányod hozzá, mi megengedjük — adtam én a gavallért. — Nekem csak a pipámat sikerült hirtelen magamhoz kaparintanom, mikor hoppon fogtak — magyarázta a derék ember. — Akkor itt alighanem a fordított pipaszárat fogod csak szophatni, kedves barátom — vigasztalta meg Maurert az eger- szegi apát. — De hát akkor engem miért hoztak ide ? — fakadt ki a borsmonostori. « — Pipálni aligha — nyugtattam meg a berzenkedést. — De mit vétettem én ? — Te vétettél legtöbbet, fiam, a kommunista regula ellen — szegeztem le én a magam privát véleményét, — mert ládd-e, mi valamennyien koldusok vagyunk hozzád képest, holott neked majdnem háromszáz hold termi a mindennapi kenyeredet. Nem szégyenled magadat, te burzsuj ? Maurer idegesen kapkodott a két kezével és ösztönszerű- leg a pipáját rántotta elő. Cseh porcellán volt, olyan öblös ben- dővel, hogy fertályfontra való dohány elveszhetett benne egy tömésre. — Kölcsönözzetek mégis valamelyes színivalót! — fogta mindjárt kunyerálásra a dolgot — egy-két törött szivar talán akad nálatok. És akadt. Valamennyien megoldottuk az irgalmasság madzagját és sikerült betömnünk a nagy fazék tátongó száját. A fogoly rágyújtott és rögtön utána lecsillapodott minden idegessége, mert egy sarokba húzódva hatalmas paffogatás mellett maga elé meredve csöndesen próbált filozofálni. A véletlen szerencse pedig azzal kedvezett mindnyájunknak, hogy még ugyanaznap este a biztonságunkra kirendelt vöröskatona jött jelenteni, hogy valaki szűzdohányt árul az udvaron : nem volna-e kedvünk venni belőle, mert ebben a tra- fiktalan keserves világban ez valóságos ternószámba megy. No és mi sem mondattuk magunknak kétszer a dolgot, hanem ráestünk a csempész tarisznyájára rögtön és úgy szét-
