P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)
Ember és az élet
66 Már az ószövetségi bölcseség könyve fejtegeti az emberi csekélység és az emberi fenség rejtélyes problémáit és csak az Isten bölcseségében, atyai sze- retetében és gondviselésében talál megoldást. A jámbor Jób tűrő lelke keserűségében így panaszkodik: „Küzde’lem az ember élete a földön és az ő napjai, mint a béke napjai. Mint a szolga kívánja az árnyékot és a béres várja munkájának végét, úgy nekem is üresek hónapjaim és fáradságos éjeket számláltam magamnak. Testem rothadásba öltözött és a por szennyébe; bőröm megszáradt és össze- hűzódott. Az én napjaim hamarabb elmúltak, mintsem a takácstól a fonál elmetszetik és elenyésztek minden reménység nélkül ... Mi az ember, hogy hiba nélkül legyen és hogy igaznak láttassák az asz- szonytól született ? íme az ő szentjei között sincs senki változhatlan és az egek sem tiszták az ő színe előtt: mennyivel kevésbbé az utálatos és haszontalan ember, ki, mint a vizet, issza a gonoszságot. — Tudom, hogy az én Megváltóm él és az utolsó napon a földből feltámadok és ismét körülvétetem bőrömmel — és testemben látom meg Istenemet“. A Préd. könyve is alaposan tanulmányozta és bizonyos, fájdalmasan szomorú bánattal írja le élet- bölcseségét : „Hiúságok hiúsága ! — úgymond a prédikátor — hiúságok hiúsága és minden hiúság ! Mije van egyebe az embernek minden munkájából, mellyel fáradoz a nap alatt? Nemzedék elmúlik és nemzedék jő . . . Mondám szívemben : elmegyek és bővelkedem gyönyörűséggel és élek
