P. Godefried Henrik: A lélek hazája. Időre és örökkévalóságra szóló keresztény életbölcseség (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1925)
Isten és a lélek
23 nem tudja földi paradicsommá átváltoztatni. Természetszerű következménye ennek a világ és az emberiség sorsa felett való kétségbeesés, miként ezt Spitteler Károlynak — bárha kedve ellenére is — be kellett vallania nagyszerű költeményében, az „Olympusi tavasziban. A földön minden borzasztó sötét, sehol egy bíztató csillagfény. Mégis a világ végén az Eschaton sziklán egy kis kápolna áll, melyben a „Reménység“ angyala lakik és álmában megváltóról beszél, akinek Meon földjéről a Nirvana szürke tengerén keresztül kell eljönnie. Hol van Meon földje? Az a hit jár: Meon ország egy messze tájék. Sóhajt a remény: Bár a hit valóra válnék. Már a neve megmondja: a „Sehol sziget“ földje. A megváltó neve: „Ismeretlen“ és haeljő: Halálharcban bőg a világ s vonaglik, Borzalmas robbanás: Az életgáz kialszik. A füstös tűzhelyet szétrúgni — odanyargal A Megváltó lova s az üszkön fúj haraggal.1 A földiesen gondolkodó emberi lelket csak az puhíthatja meg és teheti alkalmassá az igazi messiási ország befogadására, ha keservesen csalódik reményeiben és ha megtörik a külső és belső szenvedés súlya alatt. Az egész emberiség története is, az egyes emberé is egyformán bizonyítja ezt. Az elvakult ember kapálódzik, védekezik ez ellen a látszólag szerencsétlen szükségesség ellen, míg 1 V. ö. Wibbelt: Sonnenbuch.
