Hirscher János: Önámítás. Az önismeret megkönnyítésére (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1923)

25

sőt a halálba is követni.« Lám, mennyire ámította magát az apostol ! Hogy is történt ? Mikor Jézust elfogták és a főpap elé állított ták, Péter künn az udvarban ült. Egy cseléd» leány odaszólt neki : »Te is a galileai Jézussal voltál«, és íme Péter letagadta. Egy másik cseléd megjegyezte : »Ez is a názáreti Jézussal volt«. Péter újra tagadott, sőt megesküdött : »Nem ismerem az embert«. Kis vártáivá a körülállók fordultak hozzá és azt mondták Péternek: »Valóban közülök való vagy te is«. Péter átkozódni és esküdőzni kezdett: »Nem ismerem azt az embert«. »Hírét sem hallottam annak az embernek.« Mennyire csalatkozott tehát az apostol az ő szeretetének és hűségének szilárdságában. Megtette, amit legrosszabb esetben is lehetetlennek gondolt. Ez az eset szóról-szóra megismétlődik ezerszer meg ezerszer. Olyan erkölcsi erőket látunk magunkban, melyek nincsenek bennünk és jogosulatlan önbizalmunkkal kudarcot vallunk. Ajánljuk egy ifjúnak : kerüld ezt a házat, ezt az ismeretséget, ezt a bűnalkalmat, mert veszélyes és menthetetlenül el fogsz bukni a bűnben. Gyorsan készen van a válasszal : Szó sincs róla, tudom a kötelességemet, sohasem lépem át az erkölcsösség