Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)

A tökéletességre nevelés

89 törvény szerint történik, tehát szükséges és azért jó.“1 A mindennapi tapasztalat azonban ellene bizo­nyít ennek a bölcseségnek s a keresztény tan igaz­ságát erősíti meg az eredeti bűnről. Hogy az emberi természet nem teljesen egészséges. Hogy a jó haj­lamok mellett ott vannak a rossz szenvedélyek is; különösen pedig az erős érzékiség akarja meg­szegni a lélek törvényét. Aki tehát nem áll erős fegyelem alatt, abban a veszélyben forog, hogy elromlik és elvadul. „Az emberi természetben, mondja találóan Foerster, az egészség és betegség egészen egymás mellett élnek; ha a lélek fölényes tartalommal uralkodik, akkor a betegség rendesen csak szunnyadó hajlam marad. Ha azonban a lélek hősiességét gúny tárgyává teszik s a természeti kiélést ünnepük, akkor minden természetellenes, ördögi és aljas, felbátorodik, a nyilvánosság elé lép, sőt még ki is csúfolja az egészségest, mintha az egészség volna a kóros állapot s önmagát állítja oda életszabálynak. Modern homoszexualistáink sze­mérmetlensége még csak a kezdet, hisz ma már fényes nappal olyan dolgok is előfordulnak, ame­lyeket azelőtt a legsötétebb züllésbe jutott emberek önmaguk előtt röstellettek megvallani. Csak türe­lem ! Még sokkal különb dolgok is felvetődnek a mélységből.“1 2 Ha tehát a nevelő nem akarja feladatát elhibázni, 1 Gurlitt, Pflege und Entwicklung der Persönlichkeit. Leipzig, 1915, 14. 1. 2 F. W. Foerster—Schütz : A nemi élet pedagógiája és etikája. Budapest, 1912, 124. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents