Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)

A tökéletesség eszménye mint életcél - A tökéletesség eszményének tartalma

Ezen az úton tehát magas tökéletesség eszménye int felénk. Az ember életét a természettől való erős függésben kezdi meg, de mialatt kiküzdi szabadságát, természetét is átszellemesíti, felmagasz- tosítja, egész egyéniségével a lehető legmagasabb rendbe lép, a lélek birodalmába, annak örök javaiba. Hilty találóan így jellemzi ezt az életcélt: „Az ember tulajdonképen mint érzéki teremtés kezdi pályafutását a világban s mint egész valójában szellemi kell, hogy azt itt lezárja és — amint reméljük — egy másik világban kedvezőbb körülmények közt folytassa.“1

A tökéletesség eszményét seholsem találjuk meg tisztábban és fönségesebben, mint a keresztény vallásban.

A kereszténység életet akar teremni, emberi életet a maga legnemesebb formájában. Abból a meggyőződésből indul ki, hogy az ember nagysága a lélekben rejlik. Tehát elsősorban a lélek számára követel szabad kifejlődést. Krisztus parancsa szerint az ember köteles benső önállóságát nehéz harcok, fájdalmas áldozatok árán is megőrizni, bárhogy akarná alantas ösztön, vagy káros társadalmi hatás a szellemet bilincsbe verni, vagy magasabb életfeladatától elvonni, inkább az egész világról le kell mondania, semhogy lelkének kárát vallja. Szabadon és minden alsóbbtól függetlenül kell a magasságok felé irányulnia a lélek igazi javához, az Istenhez. Istennel akarja az Ur Jézus az egész

» Hilty, Glüok, 1.8 142. 1.