Savicki Ferenc : Az élet értelme (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1920)

A tökéletesség eszménye mint életcél - A tökéletesség eszményének tartalma

52

bele magát. A kemény „kell“ sérti őt ; azt szeretné, hogy valami lágy hanghullámként hízelegje őt körül a lét... Az az ember s az a nép, melyre nagyon sok szépség világít, gyengeakaratú lesz. Gondoljunk csak Nápoly lakosságára. Ennek a népnek nincs semmi kultúrája, semmi ellenállóképessége a szenvedélyekkel szemben. Örökös, könnyed részegség állapota zsongítja ott el az embert, ahol a világ mosolyog s a kék égboltozatba álmodik.“1 Époly kevéssé lehet a szép végső életszabály, mint nem lehet valóságos élettartalom. Egyáltalán nem biztos vezető a tökéletesség felé. Aki követi, sokszor megfut az elől, amit erős kézzel kell megragadnunk, aminek keményen kell a szemébe néznünk, amellyel hősiesen kell leszámolnunk. Az esztéta a fájdalmat s a létnek minden bántó hangját a lehetőség szerint kerülni fogja, pedig a harc s szenvedés a jellemképzéshez szükségesek. A másnak nyomorával való találkozást is kerülni fogja, ha az visszataszító alakban lép eléje. így a legma- gasztosabb szeretet is ismeretlen marad számára. „Milyen gyakran sérti az erősen kifejlett esztétikai érzést a betegek, a segítségre szorulók látása vagy legközelebbi hozzátartozóink sajátos szokásai, de milyen barbárnak tartjuk az embert, akiben ilyen esetben a szeretet, az együttérzés, a felelősség érzete nem győzedelmeskedik minden esztétika fölött. Minden hős keresztény mélyen átérezte, mily gyakran gátolják a szeretetben való igazi tökéletesedést i

i I. m. 149. és 152. 1.