Donat József: A tudomány szabadsága. A modern szellemi áramlatok bírálata. 2. rész (SJ) (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1916)

Harmadik szakasz. A kutatás szabadelvű szabadsága

A tudománytalanság módszere.

55

még az újabb bölcselet követői is kénytelenek elismerni, hogy az „széles látókörrel és nagy éleselméjűséggel megalkotott rendszer,“1 néhány oly alaptétele van, melyeknek belső tartalmát az ember elsősorban csak akkor tudja értékelni, ha azokat az újabb kor bölcseletének módosító kísérleteivel szembe helyezi. Ilyen pl. a régi iskolának azon ismeretelméleti alaptétele, mely szerint az ismeret a megismertnek képmása. Tekintsünk most el az érzéki megismeréstől s akkor meg lesz egyszersmind az egyedül helyes alaptétel is, mely megegyezik amaz általános meggyőződéssel, hogy az értelem gondolkozása nem egyéb, mint egy tárgyi, tőlünk független létrend szellemi másolata még ott is, ahol az érzékfölötti világot fogjuk fel gondolatunkkal. A gondolat nem hozza létre a tárgyat, hanem ábrázolja, nem alkotó, hanem festő, aki önmagában utánozza a világot valamiféle lelki ecsettel, néha a határozatlan megismerés körvonalaival, gyakran azonban a tiszta megismerés éles vonásaival is.

Ha így a gondolkodás legbensőbb lényegéhez képest szabályoknak és tövényeknek van alávetve, melyeket a tárgyi világ szab meg neki, teljesen érthetetlen az alanyi önkény, az a gondolkodás, mely mint az igazság szabad létrehozója akar szerepelni s azt kénye-kedve szerint akarja meghatározni, vagy éppen az a gondolkodás, mely ugyanazon kérdésekben ma ilyen, máskor meg amolyan,

1 F. Paulsen, Philosophia militans (1901.) 65.