Donat József: A tudomány szabadsága. A modern szellemi áramlatok bírálata. 2. rész (SJ) (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1916)
Ötödik szakasz. A hittudomány
/ dúsára. Senkisem fogja azt állítani, hogy a mathe- matikus azért, mert az egyszeregyet vagy az Euclides-féle térgeometriai tételeket nem másíthatja meg, tespedésre van kárhoztatva ; a mennyiségtudomány folyton izmosodó irodalma vaskos köteteivel másról győzné meg őket. De természetesen a mennyiségtudományi ismeretek növekedése nem nyugtalan és céltalan ide-oda bolyongás, hanem kiszabott haladás, mint a magvak növénnyé való fejlődése. A lehető legnagyobb szabadsággal jelölte meg már Lerini Vince a dogmatikus ismeretek haladását az ötödik században : „Valaki talán azt mondhatná: Krisztus Egyházának vallásában tehát nincs semmiféle haladás? Van és pedig a lehető legerőteljesebb. Mert ki lehet embertársainak oly irígye és ki lehet Istennel szemben oly rosszindulatú, hogy ennek a meg- gátlására törekedjék? Van haladás, de olyan, amely a hit igazi haladása és nem változása. Ha ugyan a haladásnak az a kelléke, hogy valami dolog önmagában növekedjék, a változásnak pedig az, hogy egyik alakból másikba menjen át. A belátásnak, a tudás- és bölcseségnek tehát növekednie kell ; sokat és erőteljesen kell haladnia úgy az egyes igazságokat, mint az egész rendszert tekintve, az egyes ember szempontjából épúgy, mint az egész Egyház szempontjából, korok és századok lépcsőfokain, de mindig a maga nemében: azaz ugyanazon dogma határai között, ugyanabban az értelemben, ugyanazon az alapon. . . Illik, hogy mindazt, amit az Isten Egyházának szántóföldjébe az Atyák hite elvetett, művelje és gondosan őrizze a fiák szorgalma, hogy mindaz virágozzék és gyümölcsöt érleljen, fejlődjék és beteljesedjék. Megengedett dolog, hogy a mennyei bölcseletnek ősi dogmái az idők haladása nyomán szorgos vizsgálódás, körülhatárolás és csiszolgatás tárgyai legyenek; de nincs megengedve, hogy változáson menjenek át, hogy sértést vagy csonkítást szenvedjenek.“ A hittudomány. 243 16*
