Donat József: A tudomány szabadsága. A modern szellemi áramlatok bírálata. 2. rész (SJ) (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1916)

Ötödik szakasz. A hittudomány

A hittudomám).

241

Istent, az örök, szent akaratot, akit a valóság ősalapjaként tisztelünk, nem képzelhetjük Aristoteles és Tamás felfogása szerint az elhatárolt világmindenségen kívül és fölött székelő „első mozgatódnak.“1

Ily haladás lehetetlen a hittudományra, legalább a katholikus hittudományra nézve és minden más olyanra, amely a kinyilatkoztatott keresztény vallás theologiája akar lenni. Nem várhatjuk a hittudománytól, de más tudományszaktól sem, hogy divattudománnyá alacsonyodjék, amely nem az igazságot tekinti zsinórmértékéül, hanem az illető kor változékony követelményeit és hangulatait és amely minden állandó jelleg nélkül változik a divat hullámzásával. A hittudománynak annál kevésbé szabad ez álláspontra helyezkednie, mert meg kell győződve lennie arról, hogy mily hamar kereszteződnek igazságok az emberi szív hajlamaival és hogy hivatottsága van, nem arra, hogy magát a porba hagyja rántani, hanem, hogy az embereket magasra emelje, hacsak nem akar ízetlen só lenni, amelyet az útszélre szórnak. Ez a haladás tehát ki van zárva. De hiszen ez tulajdonképen nem is haladás, hanem reményvesztett fel-le, idooda botor- kálás, építés és ismét rombadöntés, valaminek a megszerzése tartós birtoklás nélkül, kutatás eredmény nélkül.2

De valódi haladási a hittudomány ép oly mértékben képes felmutatni, mint bármely más tudományág.

E haladás lehetősége elsősorban az Egyháztörtél Paulsen I.m. — 2 V. ö. I. 240. I. skk.

Donat, A tudomány szabadsága. II. rész.

16