Donat József: A tudomány szabadsága. A modern szellemi áramlatok bírálata. 1. rész (SJ) (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny., 1915)

Második szakasz. A kutatási szabadság és a hit

A tudomány és hit összeférhetetlenségének tanúi.“ 331

Egy hölgyhöz intézett levelében ezt írja:

„A Sundeman néven ismeretes kis és lenézett keresztény felekezethez tartozom. Ami reménységünk a Krisztusba vetett hiten alapszik.“ 1847-ben előadásait a Royal Institution-ban a következő szavakkal fejezte be : „Tudományunknak azáltal, hogy mindezekre megtanít bennünket, az volna a feladata, hogy annak ismeretére vezessen bennünket, aki mindezeket alkotta. Mert egy még magasabb tekintély mondotta ki, hogy ami benne láthatatlan, a világ teremtése óta a teremtett dolgokból érthető és látható, miként az ő örök hatalma és istensége is.“ (Róm. 1,20.). Egy későbbi előadásában így nyilatkozik : „Sohasem akadtam olyasmire, ami bármily ellentmondást indokolt volna azon dolgok között, melyek az ember hatáskörében állanak és azok a magasabb, jövőjét illető dolgok között, amelyek pusztán emberi elmével nem ismerhetők meg."1

Faradaynak meggyőződésre nézve társa volt földije és szaktársa Maxwell ("f 1879) ; ismeretes mindenki előtt, aki csak valamit is hallott az elektromosság elméletének újabb kifejlődéséről. Az elektromosság lángeszű elméleti kiépítője, a kísérleti fizika cambridgei tanára mélyen vallásos férfiú volt. Családja esti ájtatosságát naponkint maga vezette, pontosan járt istentiszteletre s hitsorsosainak havi áldozásain résztvett. Akik közelebbről ismerték Maxwellt, egyöntetűen tanúskodnak arról, hogy valamennyi ismerősük közül ő volt a legjobb ember.

Vallásosságát mi sem bizonyítja jobban annál a gyönyörű imádságnál, amelyet halála után iratai között találtak : „Min- denható Isten, ki az embert saját képmásodra teremtetted s élő lelket adtál neki, hogy Téged keressen s hogy teremt1 Jones, The Life and Letters of Faraday II. 225. és 1. 298