Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)

Az Üdvözítő utolsó hete. Krisztus Urunk beszédei és beszélgetései virágvasárnaptól az utolsó vacsoráig

420

AZ ÜDVÖZÍTŐ UTOLSÓ HETE

Kifakadásait az okozta, mert látta, hogy jövendölései csak növelték népének bűneit. Isten oly sürgetően beszél általa, mintha már közel volna a csapás s azután megemlékezvén irgalmáról, hosszú türelméről, napról-napra várta : mikor eszmél fel népe ? De a hálátlan nép visszaélt jóságával és ily szavakkal sértegette Jeremiást: Hol az Úr igéje, amit oly régen hirdetsz nekünk ? Jöjjön el} A szent próféta keserűen panaszkodott : Megcsaltál Uram engem ! Erösh voltál nálamnál / Nevetségessé lettem egész nap, mindnyájan csúfolnak engem, mert már régen szólok és kiáltozom az álnokság ellen és a pusztulást hangosan hirdetem. Ezalatt semmi sem történik. Es az Úr beszéde nekem gyalázatomra lett és csúfságomra. Es mondám magamban : Nem gondolok többé rá s nem szólok többé az ö nevében,2 nem teszem ki igéjét a gúnynak, nem súlyosbítom e nép gonoszságát. De te mindig a legerősebb vagy ; ez az ige, melyet vissza akartam fojtani szívemben, olyan, mint az égő tűz csontjaim közé zárva és el- lankadék, nem bírom tovább ; ki kell törnie. Isten újra erőt vesz a szent prófétán s engednie kellett e hatásnak.

A prófétai lélek Isten kezéből kapja az ő igazságának behatásait, melyek más ember előtt érthetetlen indításokat hoznak benne létre. Két igazság tűnik fel felváltva Jeremiás előtt: az egyik az, hogy törhetetlen lélekkel kell hirdetnie a népnek Isten parancsát, bármily kemény munka legyen I

I Jer. 17, 15. — 2 U. o. 20, 7—9.