Bossuet, J. B. : Bossuet elmélkedései az Evangéliumról. 1. kötet: Urunk hegyi beszéde. Előkészület az Üdvözítő utolsó hetére. Az Üdvözítő utolsó hete (Budapest, "Élet" Irodalmi és Ny. , 1913)
Az Üdvözítő utolsó hete. Krisztus Urunk beszédei és beszélgetései virágvasárnaptól az utolsó vacsoráig
AZ ÜDVÖZÍTŐ utolsó hete 421 és bármily áldozatába kerüljön, mert ő tanító ; a másik igazság, hogy jövendölésével, melyet a nép kigúnyolt, mivel nem hozta meg mindjárt a megtérést, — nemcsak növelte annak bűnét, gyarapította büntetését, hanem még Isten igéjét is nevetség, szitkok tárgyává tette. Isten, mint láttuk, ez utóbbi igazságot oly mélyen leikébe véste, hogy abban a pillanatban más gondolat nem foglalhatta el lelkét. Isten ugyanis tetszése szerint mindent közöl a lélekkel, főleg azokkal a lelkekkel, melyeket mindenható működésével egyszer meghódított. Kétségkívül magához tudja vezetni és igájába hajtja, amikor akarja ; mikor pedig alkalom adtán bizonyos irányban ihleti őket, úgy látszik, mintha mindent elfelejtettek volna, kivéve azt, ami őket betölti. Isten ugyanis némely pillanatban minden más dologra nézve önmagukra és a rendes kegyelmekre bízza őket, de ha valamivel be akarja tölteni, a behatás oly erős, oly élénk, a szív mélyéig ható, hogy úgy látszik, mintha semmi másra nem tudnának többé figyelni, semmi más iránt nem volna érzékük. Jeremiás prófétai elragadtatásában meggyőződött arról, hogy csak csapásokat kénytelen jövendölni népének, mely eddig gyengéd szerete- tének egyedüli tárgya volt e földön; sőt ami még elviselhetetlenebbnek látszott, nem csinál egyebet, mint csak növeli népének gonoszságát és büntetését. Nem akar ily állapotban tovább élni s óhajtja: bár sohasem élt volna ; s e kívánságának kifejezésére nem talál elég erős szavakat. Egy harmadik gondolat is lebeg előtte : a jövendölés megvetése,
