Cathrein Viktor: Katholikus világnézet. A modern ember "Igazságra vezető kalauza" (SJ) (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1911)
Harmadik könyv. A katholikus erkölcstan alapvonalai
592 VISSZAPILLANTÁS ÉS BEFEJEZÉS adja az eszközöket, melyek az élet nyomorúságait a mennyei áldások forrásává változtatják át. Nem csoda, ha sok szent így kiáltott föl Pál apostollal: «Nagy bizodalmám van hozzátok, nagy dicsőségem bennetek, elteltem vigasztalással, fölötte bővelkedem örömmel minden szorongatásunk mellett».1 És mit mondjunk a keresztény erkölcstanról, melyet Nietzsche követői «végelgyengülésben szenvedőnek», «dekadensnek», «kiéltnek» mondanak? Milyen fölséges alkotás ez azokhoz a szegény, üres, bukdácsoló erkölcsrendszerekhez képest, miket a régi és új idők embere talált ki nagynehezen, de csak azért, hogy nemsokára kudarccal végződjék rövid élete?! Minden erkölcsrendszer, amely nem theisztikus alapon épül, hanem vagy pantheista, vagy naturalista, vagy a gnosztikus kezdetekből indul, tagadja a lélek halhatatlanságát, nem hiszi az örök életet, melyben a jók jutalmat nyernek, a gonoszok pedig örökké bűnhődnek ; szerintök legfőbb jó a földi javakban van, mely az ember halálával véget ér, sőt nemsokára az egész emberiség számára is elvész. Ezzel az erkölcstan elvesztette felsőbb fellegét és csak földi érdekek elérésének módszerévé fajult, mely képtelen arra, hogy az emberek minden tette fölött, minden irányban uralkodjék. Nézzük csak ezeket az erkölcsi rendszereket! Itt van az epikurelsták és hedonisták erkölcstana, mely a személyes földi boldogságot és jólétet a legfőbb erkölcsi célnak állítja oda. De ez az erkölcstan csak azoknak szólhat, akik a földön boldogok, azoknak, akik «élnek». És vájjon meddig, mennyi időre? A szenvedők, vigaszraszorulók, elhagyatottak fülébe i i II. Kor. 7, 4.
