Mercier bíboros : Kispapjaimhoz (Budapest, Stephaneum Nyomda, 1910)

Harmadik konferencia. Az összeszedettség és a hallgatás erkölcsi szempontból

társaik előtt; lelkiismeretbeligyöngédségük is csökken és ezentúl nem lesz nekik oly könnyű egész odaadással rábízni magukat elüljáróik bölcs vezetésére.

A beszédben való meggondolatlanság főképpen a szeretet megsértésére vezethet. Vannak fiatalemberek, akiknek természetes hajlamuk van arra, hogy mindennek kétértelműséget tulajdonítsanak, torz alakban, nevetséges színben lássanak meg. Víg, tréfás szellemek, csapongó vérmérsékletek, optimista jellemek, derült kedélyű, szellemes társalgók : mind e nevekkel mentegetjük őket, szívesen keressük társaságukat az összejövetelekben, mert ők öntenek azokba lelket és vidám hangulatot. A hiba itt a túlzásban van.

Társaságot alkalomadtán szórakoztatni, másokat élces ötletekkel mulattatni és szellemeskedni, mikor annak ideje van, mind igen szép dolog. A szeretet is kívánja, hogy érintkezésünket felebarátunk számára is kellemessé tegyük; azonfölül nem ok nélkül van a szellemek között az a nagy változatosság, nem ok nélkül különbözők a természetek és nem mind egyformák. Eszem ágában sincs lerontani egyéniségük sajátságait és lelkűknek eredeti vonásait kitörölve, Önökre bizonyos egyformaságot erőszakolni, ami megsemmisítené a társalgás kellemességeit és egyhangúvá tenné a társas életet. Azonban a jó kedvnek is van határa : nem szabad mindig és mindenből tréfát űzni.

Először önmagukra való tekintettel, mert aki soha sem beszél komolyan, hamar elveszti tekintélyét mások szemében. «Aki másokat megnevettet —

AZ ÖSSZESZEDETTSÉG ÉS A HALLGATÁS 53